Atlético Madrid: nem marad csatár a Liverpool elleni párbajra?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.02.03. 21:51
null
Saponjics (a labda alatt) élete nagy lehetősége előtt? (Fotó: AFP)
Az egész télen üldözte az Atlético Madrid Edinson Cavanit és a PSG-t az átigazolási ajánlatával, de végül sem az uruguayi támadó, sem más csatár nem igazolt Diego Simeone csapatához. Pedig nagyon jól jönne most egy tapasztalt ék a madridiaknak...

 

Ugyanis a korábban súlyosan megsérülő Diego Costa után a Real Madrid elleni derbin Álvaro Morata is kidőlt, izomsérülést szenvedett, és Joao Félix már korábban felkerült a sérültlistára, neki a bokája fáj, egyelőre nem tudni, mikor térhet vissza (de legalább az edzéseket már elkezdte).

Az egyetlen bevethető csatár a keretben a nyáron a Joao Félix-transzfer oldalvizén a Benfica tartalékjaitól megszerzett Ivan Saponjics, ő ebben az idényben 62 percnyi játéklehetőséget kapott, összesen két mérkőzésen, ebből bajnokira kettő perc jutott. Korábban már benevezték őt a BL-keretbe, de ott sem kapott lehetőséget.

Kész szerencse, hogy visszatért a maga sérüléséből az alapvetően szélső Thomas Lemar, ő, vagy a másik szélső, Ángel Correa játszhat középen, mint a Real ellen a szintén szélső Vitolo. Az egyetlen téli érkező, a belga Yannick Carrasco a változatosság kedvéért szélső, még a végén Saúl Níguez vagy Koke lesz hamis 9-es…

Külön pech, hogy jelenleg Koke, Kieran Trippier, Santiago Arias és José Giménez sem egészséges.

Február 18-án rendezik az első, Liverpool elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést, addig a La Ligában a Granada (otthon) és a Valencia (idegenben) vár az Atletire.

Legfrissebb hírek

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
8 órája

Xabi Alonso a Real Madrid új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Győzelmével megmenekült az Espanyol; a Leganés hiába intézte el simán Nikitscheréket, kiesett

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 23:15

A Real Madrid győzelemmel búcsúztatta Modricot és Ancelottit

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 18:29

La Liga: a Betis döntetlennel hangolt a Konferencialiga-döntőre

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 22:58

Valladolid: Ronaldo eladja a klub többségi tulajdonát

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 18:29

A rekorder edző hosszabbított az Athletic Bilbaóval

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 17:48

„Rémálom-igazolásként” kezdte, aranylabdás Real Madrid-legendaként búcsúzik – portré a távozó Luka Modricról

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 16:31
Ezek is érdekelhetik