La Liga: korábbi egyiptomi kapitány lett a Leganés edzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.04. 18:06
Javier Aguirre lett a spanyol labdarúgó-bajnokság élvonalában sereghajtó Leganés labdarúgócsapatának új vezetőedzője.

A klub hétfőn jelentette be a 60 esztendős mexikói tréner érkezését, egy nappal azt követően, hogy az együttes hazai pályán 2–1-re kikapott az Eibartól.

Az argentin Mauricio Pellegrino két hete közös megegyezéssel távozott a csapat kispadjáról, azóta a második csapatot irányító Luis Cembranos vezette az együttest. A Leganésnek 12 forduló után hat pont a lemaradása a már bennmaradást érő, 17. helyen álló Real Mallorcától.

Aguirre legutóbb az egyiptomi válogatott szövetségi kapitánya volt, és azt követően távozott posztjáról, hogy csapata házigazdaként nem jutott a legjobb nyolc közé az Afrikai Nemzetek Kupáján. Irányította korábban a japán és a mexikói nemzeti együttest is, utóbbival 2009-ben megnyerte az Arany Kupát.

Aguirrét korábban az a vád érte, hogy érintett volt a 2011 májusában játszott Levante–Real Zaragoza spanyol bajnoki mérkőzés eredményének befolyásolásában. A találkozót a szezon utolsó játéknapján rendezték, és idegenben aratott 2–1-es győzelmével a Zaragoza bennmaradt az élvonalban, a meccset vizsgáló ügyész pedig arra jutott, hogy az eredményt manipulálták. A vád szerint erről 41-en tudtak, köztük az akkor a Zaragoza edzőjeként dolgozó Aguirre, valamint mindkét klub játékosai, illetve a zaragozai klub elnöke, Agapito Iglesias is. A 17-szeres magyar válogatott Pintér Ádám akkor a Zaragoza játékosa volt, de a gyanús mérkőzésen nem lépett pályára.

A tréner tagadta a 2014 decemberében felhozott vádakat, amelyek miatt 2015 februárjában menesztették a japán válogatott éléről.

Legfrissebb hírek

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
6 órája

„Mbappé elveszi a kenyeredet” – könyörtelen beszólást kapott Vinícius Júnior

Spanyol labdarúgás
12 órája

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:23

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:09

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 22:58

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 20:03

La Liga: idegenben nagyon megy a Sevillának, már harmadszor nyert

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 16:10

Nico Williams nélkül nem megy az Athletic Bilbaónak

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 23:01
Ezek is érdekelhetik