Barcelona: érdekes videó Shakirával, a szurkolók kiakadtak

Vágólapra másolva!
2019.11.22. 09:46
Nem sok szurkoló tetszését nyerte el az FC Barcelona labdarúgócsapatának nemrég megosztott videója a közösségi médiában. A katalánok a hamarosan megjelenő, Matchday nevű filmet reklámozták, amely bepillantást enged majd a Barcánál a kulisszák mögé. A videóban viszont Gerard Piqué kedvese, Shakira és a pár gyermekei láthatók, amint átélik a Liverpool elleni elődöntő kínos visszavágójának döntő pillanatait, ezen pedig sokan felháborodtak.

Nyilvánvalóan sokan emlékeznek még a májusban történtekre: a Barcelona odahaza kiharcolt háromgólos előnyről bukott a Bajnokok Ligája elődöntőjében, a Liverpool az Anfield Roadon négy gólt rámolt be Marc-André ter Stegen kapujába.

A Barcelona a jelek szerint a dokumentumfilmben azt is megmutatja, hogyan élte meg Shakira Divock Origi Pool-továbbjutást jelentő gólját – ez azonban sok rajongóban ellenérzést váltott ki. Több hozzászóló „csak” cikinek tartja, hogy ezt közzétették a katalánok, ám olyan is akadt, aki szerint a vezetőség ezzel lejáratta a klubot. négy gólt rámolt be Marc-André ter Stegen kapujába.

A Barcelona a jelek szerint a dokumentumfilmben azt is megmutatja, hogyan élte meg Shakira Divock Origi Pool-továbbjutást jelentő gólját – ez azonban sok rajongóban ellenérzést váltott ki. Több hozzászóló „csak” cikinek tartja, hogy ezt közzétették a katalánok, ám olyan is akadt, aki szerint a vezetőség ezzel lejáratta a klubot.

 

FC Barcelona on Twitter

MATCHDAY Only days to go @RakutenTV https://t.co/nTqqc061SD



 

Legfrissebb hírek

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
20 órája

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40
Ezek is érdekelhetik