Barcelona: új szerződést és vele 220 millió eurós kivásárlási árat kaphat Fati

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.10.14. 18:27
null
Ansu Fati új szerződést kaphat a Barcelonánál (Fotó: AFP)
Ugyan épp a nyáron kapta meg élete első profi szerződését, máris hosszabbíthat az FC Barcelona Ansu Fatival. Az első csapat keretéhez idény nyáron csatlakozott, több klubrekordot is átíró támadó kivásárlási ára 220 millió, fizetése egymillió euróra emelkedhet – írja az El Mundo Deportivo.


A 2019–2020-as évad elején berobbant Ansu Fati hivatalosan is a Barcelona első keretéhez kerülhet, köszönhetően az új kontraktusnak, amely a jelenlegi, 2022-ig szóló szerződésnél is tovább kötné őt a katalánokhoz.

Fati Lionel Messi fivérének, Rodrigónak a közbenjárásával állapodott meg a nyári szerződéséről, abban 110 millió eurós kivásárlási ár szerepel – ez önmagában is korosztályos rekord a Barcelonánál. Ezt a díjat most a duplájára, vagyis 220 millióra emelné a katalán klub, miközben Fati megkaphatná a hónapokkal ezelőtt kért egymillió eurós garantált fizetését is.

Az időközben spanyol állampolgárrá avanzsáló csatárreménység augusztus 31-én, az Osasuna ellen szerzett találatával a Barcelona valaha volt legfiatalabb gólszerzőjévé vált a La Ligában (16 éves, 304 napos), megelőzte Bojan Krkicet, ezzel párhuzamosan a harmadik legifjabb lett az egész spanyol élvonal történetében (Fabrice Olinga és Iker Muniain áll ebből a szempontból előtte).

A Valencia ellen 5–2-re megnyert bajnokin aztán újabb csúcsokat írt át: 16 évesen és 318 naposan ismét csak az eddigi legfiatalabb játékosként könyvelhettük el, aki tétmérkőzésen gólt lőtt a Camp Nouban.

Legfrissebb hírek

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

Befér Marcus Rashford vagy csere lesz? – így állhat fel az új idényben az FC Barcelona

Minden más foci
2025.08.07. 12:32

Ötgólos Barcelona-siker Dél-Koreában

Spanyol labdarúgás
2025.08.04. 15:00

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43
Ezek is érdekelhetik