Atlético: adócsalás miatt bűnhődik a spanyol válogatott csatár

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.10.04. 14:38
null
Diego Costa elfogadta a büntetést (Fotó: AFP)
Az El Mundo Deportivo beszámolója szerint féléves, felfüggesztett börtönbüntetést, valamint 600 ezer eurós bírságot kapott adóelmaradásért Diego Costa, az Atlético Madrid 30 éves támadója.


A lap hozzáteszi, Costa már az ügy kivizsgálása közben befizetett 1.1 millió eurót a spanyol államkasszába, ezt enyhítő körülménynek tekintették.

Korábban hasonló vizsgálat indult Cristiano Ronaldo és Lionel Messi ellen is Spanyolországban, végül ők is – akárcsak Costa – pénzbírságot kaptak.

A Juventus 34 esztendős támadója ellen 2017 júniusában indított pert adócsalás miatt a spanyol ügyészség, mivel a vád szerint 2011 és 2014 között a Real Madrid játékosaként 14.76 millió euró (4.5 milliárd forint) adót nem fizetett be, ráadásul mindezt tudatosan tette: egy üzleti vállalkozás segítségével szándékosan rejtette el a személyéhez fűződő kereskedelmi jogok értékesítéséből származó jövedelmét.

A rivális FC Barcelona sztárja, a szintén ötszörös aranylabdás Lionel Messi korábban a 2007 és 2009 közötti időszakra vonatkozóan rossz adóbevallást adott le, és a spanyol adóhatóság szerint 4,1 millió eurót nem fizetett be. Így először 21 hónapos börtönbüntetést kapott, ám ezt végül 252 ezer euróval kiválthatta 2017 júliusában az argentin támadó.

Az elmúlt években – a teljesség igénye nélkül – Xabi Alonso, Luka Modric, Marcelo, Alexis Sánchez, Ricardo Carvalho, Ángel Di María, Javier Mascherano, Radamel Falcao és Fábio Coentrao is „fennakadt” a spanyol hatóságoknál.

 

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo, az állítólagos korbácsolás és a fizikai probléma

Minden más foci
2 órája

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

Capello: Yamal rendkívüli játékos, de nincs meg benne Messi zsenialitása

Spanyol labdarúgás
22 órája

Messi: Nem élveztem a Párizsban töltött két évet

Minden más foci
2025.03.01. 12:27

Lionel Messit és Luis Suárezt is megbüntette az MLS, mert nyakon ragadták a korábbi FTC-edző segítőjét

Minden más foci
2025.02.26. 15:24

Messi a visszavágón is betalált, az Inter Miami kiejtette Sallóiékat a BL-ben

Minden más foci
2025.02.26. 07:01

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15

Egy lépéssel közelebb Lionel Messihez a magyar-amerikai támadó

Minden más foci
2025.02.23. 11:07
Ezek is érdekelhetik