Real: Zidane Pogbát jobban akarta, mint Hazard-t – sajtóhír

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.09.10. 19:17
null
Volt, akit jobban akart Eden Hazard-nál Zinédine Zidane (Fotó: AFP)
Francia sajtóértesülések szerint nem Eden Hazard volt Zinédine Zidane-nak, a Real Madrid vezetőedzőjének első számú célpontja.

 

Mint ismert, a támadó július elsején lett hivatalosan a királyi gárda játékosa, amely 100 millió eurót fizetett a Chelsea-nek érte.

Igen ám, de a France Football úgy tudja, hogy egyáltalán nem a belga sztár volt Zinédine Zidane kérése Florentino Pérezt elnöktől, a vezetőedző ugyanis először mindenképpen honfitársát, a Manchester Unitedben szereplő francia Paul Pogbát szerette volna alakulatában tudni.

A középpályás ezen a nyáron végül nem lett a Real Madrid játékosa – amennyiben hinni lehet a France Footballnak, akkor ennek oka az volt, hogy a „vörös ördögök” 150 millió fontot kértek érte, a madridi klub viszont ennyit nem volt hajlandó kifizetni, az álláspontok pedig olyannyira nem is közeledtek egymáshoz, hogy a tárgyalások megszakadtak.

Legfrissebb hírek

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2 órája

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09
Ezek is érdekelhetik