La Liga: megszenvedett az Atlético, de sikerült a rajtja

Vágólapra másolva!
2019.08.19. 00:04
null
Morata góljával nyert az Atlético (Fotó: Twitter/Atlético Madrid)
Az Atlético Madrid hazai pályán egygólos győzelmet aratott a Getafe felett, a mindent eldöntő találat Álvaro Morata nevéhez fűződik.

 

Az Atlético Madrid nagyon nehezen, de 1–0-ra legyőzte a Getafét – a 23. percben az új igazolás, Kieran Trippier ívelt be egy labdát, amelyre nagyszerűen érkezett Álvaro Morata, ésa jobb sarokba bólintott(1–0).

A 38. percben a Getafe megfogyatkozott, Jorge Molina követett el szabálytalanságot – először csak sárgát kapott, majd a videobíró segítségével megváltoztatta ítéletét a játékvezető. A 42. percben Renan Lodi ütésért kapta meg a második sárgáját, így tíz a tíz ellen folytathatták a felek.

A második játékrész elején Joao Félix indult meg, csak szabálytalanul tudták megállítani a tizenhatoson belül, így büntetőhöz jutott az Atleti. A tizenegyest Morata végezte el, a vendégek kapusa azonban káprázatos mozdulattal védeni tudott.

A hazaiak már nem szereztek több gólt, ám nem is kaptak, ami az jelenti, hogy az Atlético Madrid győzelemmel kezdte a 2019–2020-as bajnoki kiírást.

SPANYOL LA LIGA
1. FORDULÓ

VASÁRNAP

Atlético Madrid–Getafe 1–0 (Morata 23.)
Korábban
Deportivo Alavés–Levante 1–0 (Maripán 54.)
Espanyol–Sevilla 0–2 (Reguilón 44., Nolito 86.)
Real Betis–Real Valladolid 1–2
(Loren 68., ill. Sergi 63., Óscar Plano 89.)
SZOMBAT
Valencia–Real Sociedad 1–1(Gameiro 59., ill. Oyarzabal 101. – 11-esből)
Mallorca–Eibar 2–1(D. Rodríguez 4., P. Oliveira 75. – öngól, ill. P. Oliveira 57.)
Leganés–Osasuna 0–1(Chimy Avila 75.)
Villarreal–Granada 4–4(Cazorla 35. – 11-esből, Moi Gómez 53., G. Moreno 65., Chukwueze 73., ill. Vico 45+6. – 11-esből, Machís 62., Soldado 75., Puertas 81.)
Celta Vigo–Real Madrid 1–3 (Lozada 91., ill. Benzema 12., Kroos 61., L. Vázquez 80.)
PÉNTEK

Athletic Bilbao–Barcelona 1–0(Aduriz 89.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 1 1 3–1 +2 3
2. Sevilla 1 1 2–0 +2 3
3. Valladolid 1 1 2–1 +1 3
3. Mallorca 1 1 2–1 +1 3
5. Osasuna 1 1 1–0 +1 3
5. Atlético Madrid 1 1 1–0 +1 3
5. Athletic Bilbao 1 1 1–0 +1 3
5. Alavés 1 1 1–0 +1 3
9. Villarreal 1 1 4–4 0 1
9. Granada 1 1 4–4 0 1
11. Valencia 1 1 1–1 0 1
11. Real Sociedad 1 1 1–1 0 1
13. Eibar 1 1 1–2 –1 0
13. Betis 1 1 1–2 –1 0
15. Levante 1 1 0–1 –1 0
15. Leganés 1 1 0–1 –1 0
15. Getafe 1 1 0–1 –1 0
15. Barcelona 1 1 0–1 –1 0
19. Celta Vigo 1 1 1–3 –2 0
20. Espanyol 1 1 0–2 –2 0
Legfrissebb hírek

Győzelmével megmenekült az Espanyol; a Leganés hiába intézte el simán Nikitscheréket, kiesett

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 23:15

Ferran Torres a kórházból, Szczesny dohányzással, Yamal énekléssel ünnepelte a Barcelona bajnoki címét – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 23:00

A biztos BL-induló Athletic Bilbao még az Atlético Madridot is befoghatja

Spanyol labdarúgás
2025.05.15. 23:31

A 95. percben szerzett góllal nyert a Real Madrid, és elnapolta a Barcelona bajnoki címét

Spanyol labdarúgás
2025.05.14. 23:28

„Hála istennek” – a VAR-szoba a Barcelona elvett gólja után

Spanyol labdarúgás
2025.05.12. 18:02

A Valencia egy félidő alatt három gólt rúgott a Getafénak

Spanyol labdarúgás
2025.05.10. 16:00

A Barcelona spanyoljáról áradozott a Real Madrid korábbi klasszisa

Spanyol labdarúgás
2025.05.05. 17:58

A hajrában fordított, és továbbra is megy a Bajnokok Ligája-helyekért a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 20:32
Ezek is érdekelhetik