Real Madrid: a West Hamtől érkezhet nyáron erősítés?

Vágólapra másolva!
2019.04.16. 16:24
A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid a West Ham 20 éves védekező középpályásával, Declan Rice-szal erősítheti meg a keretét.

A kétszeres angol válogatott futballista a londoniak alapemberévé nőtte ki magát, ebben az idényben 35 tétmérkőzésen lépett pályára, összesen pedig már 67 felnőttmeccsnél jár.

Azt hallottam, hogy még a Real Madrid is meg szeretné szerezni, és tárgyal a családjával” – mondta a Radio Astrónak a „kalapácsosok” korábbi védője, Scott Minto, aki jelenleg a Sky Sportsnál dolgozik.

A védőként is bevethető Rice szerződése 2024 nyaráig szól (a klubnak plusz egy évre van opciós joga), értékét a transfermarkt.de 35 millió euróra taksálja.

Legfrissebb hírek

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
18 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27
Ezek is érdekelhetik