Barcelona: Dembélé késései miatt új szabályt vezettek be

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.16. 10:12
null
Dembélé pályán mutatott teljesítményével egyre elégedettebb Ernesto Valverde (Fotó: AFP)
Annak ellenére, hogy Ousmane Dembélé a pályán rendre jó teljesítménnyel rukkol elő az utóbbi időben (a Tottenham ellen például pazar gólt szerzett a Bajnokok Ligájában), az FC Barcelona támadójával a pályán kívül gondok vannak. A 21 éves francia labdarúgó korábban több edzésről, vagy éppen mérkőzésről is elkésett, ezért az edzői stáb és a vezetőség úgy döntött, új szabályt vezet be ennek megakadályozására.

 

Ousmane Dembélé kálváriája azzal kezdődött, hogy az egyik napnem jelent meg az edzésenállítólagos rosszullét miatt, és erről nem is tájékoztatta a klubot. Nem sokkal később azzal hívta fel magára a figyelmet, hogyelkésett az egyik meccsről(nem volt a keretben), azóta az FC Barcelonánál amiatt aggódnak, hogyvideojáték-függő leheta fiatal játékos – állítólag emiatt kereken két órát késett a Barca egyik edzéséről.

A Marca beszámolója szerint a csapat edzői stábja megelégelte a labdarúgó magatartását, s ezért új szabályt vezetett be: Dembélé éjszakára sem kapcsolhatja ki a telefonját, sőt, még csak csendes üzemmódba sem teheti a mobilját, hogy bármikor elérhessék, és ne tudjon elaludni.

Továbbá a fiatal francia támadónak állítólag 200 ezer eurós büntetést kellett befizetnie a klubkasszába.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik