Real Madrid: tíz éve nem kezdtek ilyen rosszul a királyiak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.25. 16:58
null
Solari már nagy problémákba ütközött (Fotó:AFP)
A Real Madrid legutóbb a 2008–2009-es La Liga-szezonban, még Bernd Schuster irányítása alatt kapott ennyi gólt az első 13 forduló alatt a bajnokságban.

Az első 13 fordulóban 19 találat, a Real Madrid kapott gólok terén ennyire rosszul egy évtizede nem kezdett. Legutóbb a 2008–2009-es idényben, a német tréner, Bernd Schuster (jelenleg a kínai első osztályú Talien Jifang edzője) irányítása alatt produkált ilyen számokat a csapat. Azzal a különbséggel, hogy akkor a szezon ezen szakaszában tíz góllal többel rendelkezett és a negyedik helyet foglalta el a mostani hatodikkal szemben). Schuster 2008 december kilencedikéig tölthette be a pozícióját.

Santiago Solari, a Real Madrid mostani vezetőedzője nem is beszélt mellé a szombati, Eibar elleni vereség után.

„Nem voltunk jók és ezt el kell fogadnunk, sokat kell dolgoznunk, hogy feljavuljon a játékunk. Remekül játszott az ellenfél. Meg kell próbálnunk kevesebb gólt kapni és többet lőni."

SPANYOL LA LIGA
13. FORDULÓ
Eibar–Real Madrid 3–0 (Escalante 16., Enrich 52., Kike García 57.)

Athletic Bilbao–Getafe 1–1 (Nolaskoain 67., ill. Jaime Mata 77.)
Atlético Madrid–Barcelona 1–1 (Diego Costa 77., ill. O. Dembélé 90.)

Huesca–Levante 2–2 (Rivera 23., Etxeita 52., ill. Roger 45., E. Boateng 74.)
Leganés–Deportivo Alavés 1–0 (en-Nesziri 42.)
Valencia–Rayo Vallecano 3–0 (Santi Mina 35, 61. Gameiro 76.)

TOVÁBBI VASÁRNAPI PROGRAM
16.15: Sevilla–Real Valladolid (Tv: Spíler2)
18.30: Espanyol–Girona (Tv: Spíler2)
20.45: Villarreal–Real Betis (Tv: Spíler2)

HÉTFŐI PROGRAM
21:00: Real Sociedad–Celta Vigo (Tv: Spíler 2)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 13 7 4 2 35–19 +16 25
2. Atlético Madrid 13 6 6 1 17–9 +8 24
3. Sevilla 12 7 2 3 25–14 +11 23
4. Alavés 13 7 2 4 17–13 +4 23
5. Espanyol 12 6 3 3 16–10 +6 21
6. Real Madrid 13 6 2 5 20–19 +1 20
7. Levante 13 5 3 5 20–21 –1 18
8. Eibar 13 5 3 5 15–18 –3 18
9. Valencia 13 3 8 2 11–9 +2 17
10. Getafe 13 4 5 4 12–11 +1 17
11. Valladolid 12 4 5 3 9–9 0 17
12. Girona 12 4 5 3 13–14 –1 17
13. Real Sociedad 12 4 4 4 15–14 +1 16
14. Betis 12 4 4 4 12–15 –3 16
15. Celta Vigo 12 3 5 4 22–21 +1 14
16. Leganés 13 3 4 6 10–16 –6 13
17. Villarreal 12 2 5 5 11–13 –2 11
18. Athletic Bilbao 13 1 8 4 14–20 –6 11
19. Rayo Vallecano 13 1 4 8 14–28 –14 7
20. Huesca 13 1 4 8 12–27 –15 7

 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
13 órája

Továbbra is hatalmas tartozások terhelik az FC Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2025.10.22. 11:55

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 22:43

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53

Alaba megsérült, Carvajal és Alexander-Arnold közel a visszatéréshez a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 17:54

„Érdekes, hogy pont most történt” – Laporta Flick kiállításáról

Spanyol labdarúgás
2025.10.20. 12:48

„Ezért gyűlöl téged mindenki” – ismét Vinícius volt a figyelem középpontjában a Real Madrid bajnokiján

Spanyol labdarúgás
2025.10.20. 09:09

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 22:58
Ezek is érdekelhetik