Barcelona: Tudtam, hogy lassú és kövér leszek a vb után – L. Suárez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.02. 08:49
null
Luis Suárez a Sevilla elleni spanyol Szuperkupa-mérkőzésen (Fotó:AFP)
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona támadója, Luis Suárez egy uruguayi rádiónak beszélt a világbajnokság utáni visszatéréséről, illetve arról, hogy normális, ha a katalánok már az utódját keresik.

Teljesen normális, hogy a Barcelona egy új kilencest keres, hiszen már harmincegy éves vagyok” – mondta a legutóbbi bajnokin, a Real Madrid ellen mesterhármast szerző csatár, majd arra is kitért, hogy a szezon elején elég sokan kritizálták a formája miatt.

Amikor azt mondták, hogy túlsúlyos és formán kívüli voltam a Sevilla ellen, akkor előtte kedden tértem vissza és szombaton játszottuk a meccset. Nyilvánvalóan tudtam, hogy lassú és kövér leszek egy hónap nyaralás után a világbajnokságot követően. Később azért már felvettem a tempót.

Luis Suárez ebben az idényben 14 tétmérkőzésen lépett pályára a Barcelona színeiben, ezeken hét gólt szerzett, valamint hat gólpasszt jegyzett.

Legfrissebb hírek

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Az FC Barcelona kész kifizetni Nico Williams kivásárlási árát

Spanyol labdarúgás
2025.06.28. 18:42

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21

Raúlhoz hasonlította a Real Madrid új csatártehetségét Xabi Alonso

Klub-vb
2025.06.27. 07:01

La Liga: kirúgták a spanyol bírói testület két fejesét

Spanyol labdarúgás
2025.06.26. 13:54
Ezek is érdekelhetik