Real: tizennégy sérülés három hónapon belül a királyiaknál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.30. 19:01
null
Hatalmas sérüléshullám söpör végig a BL-címvédőnél (Fotó: AFP)
Ha nem lenne így is elég baja a Real Madridnak, még a rengeteg sérüléssel is meg kell küzdenie, ami többek között azt is jelenti, hogy nagy fejtörést okozhat majd az ideiglenesen kinevezett Santiago Solarinak a védelem összeállítása.

 

Vallejo, Odriozola, Carvajal, Isco, Marcelo, Benzema, Bale, Mariano Díaz és Varane: ezek a játékosok mindent egybevéve 14 sérülést szenvedtek el a szezon eddigi részében, és a tendencia nem akar javulni.

Többen az említettek közül még mindig vagy megint nincsenek bevethető állapotban. Jesús Vallejo, a 21 éves spanyol védő izomsérülés miatt nagyjából három hétig még nem léphet pályára a Marca szerint. Daniel Carvajal október elején került ki a keretből, neki a talpemelő izmával van baj, körülbelül további két hetet kell kihagynia.

Marcelo nemrég, október 20-án tért vissza, de úgy néz ki, az el Clásicón sérülés miatt lecserélt játékos ismét nem lesz bevethető egy ideig, a spanyol lap 20 nap kimaradást jósolt neki. Raphaël Varane-t a vasárnapi el Clásicón kellett lecserélni (szintén egy izomsérülés miatt), a Cadena Cope (spanyol rádió) szerint nagyjából egy hónap múlva térhet vissza. A támadó Mariano Díaz pedig tíz napot lesz kénytelen pihenni.

Mindezek után nem lesz könnyű hatékony védelmet összeállítani az elkövetkező meccseken.

Legfrissebb hírek

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Gólt kapott a 94. percben, így már nem százszázalékos a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 21:20

A VAR három gólt is elvett a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2025.08.30. 23:23
Ezek is érdekelhetik