Barca: ezért játszik keveset a Roma elől elhappolt brazil – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.01. 16:45
null
Álomból rémálom – Malcom barcelonai karrierje eddig nem sikertörténet (Fotó: AFP)
Úgy tűnt, hogy az AS Romához igazol a nyáron, de aztán 41 millió euróért az FC Barcelona vásárolta meg. A Girondins Bordeaux-t elhagyó 21 éves brazil támadónak, Malcomnak egy álma vált valóra azzal, hogy a katalán klubhoz szerződhetett, arra azonban aligha számított, hogy a gránátvörös-kékeknél szinte egyáltalán nem kapja meg a lehetőséget a bizonyításra. A spanyol sajtó már tudni véli, hogy miért.

 

A Bordeaux színeiben az előző szezonban 12 gólt szerző és hét gólpasszt kiosztó Malcom a Barcelonában eddig csak két spanyol bajnoki mérkőzésen játszott, összesen 25 percet tölthetett a pályán. Három találkozóról sérülés miatt maradt le, kétszer nem cserélték be, a legutóbbi, Athletic Bilbao elleni meccsen pedig – bár egészséges – már a nevezettek közé sem fért oda.

A RAC1 rádióállomás úgy tudja, hogy Ernesto Valverde vezetőedző azért mellőzi a jól cselező, technikás brazil szélsőt, mert nem is kérte a szerződtetését. A spanyol szakember a hírek szerint nem tudja, hogy milyen poszton és mikor játszassa Malcomot, akit a katalán klub minden bizonnyal csak a vezetőség óhaja miatt vásárolt meg.

Így aztán ne csodálkozzunk rajta, hogy a brazil felnőttválogatottba először meghívott Malcom a Tottenham elleni bő keretből is kimaradt, tehát el sem utazik a társakkal Londonba.

Egyelőre úgy tűnik: az álomból rémálom lett…

A BARCELONA LONDONBA UTAZÓ 20 FŐS KERETE
Kapusok:
Ter Stegen, Cillessen, Inaki Pena
Védők: N. Semedo, Piqué, Lenglet, Jordi Alba, Vermaelen, Juan Miranda
Középpályások:
Rakitic, Busquets, D. Suárez, Coutinho, Arthur, Rafinha, Ar. Vidal
Támadók:
L. Suárez, Messi, O. Dembélé, Munir

Legfrissebb hírek

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
12 órája

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 22:43

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 22:58

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20
Ezek is érdekelhetik