La Liga: vizsgálat indult a valladolidi pálya minősége miatt

Vágólapra másolva!
2018.08.26. 16:37
null
Nem volt egyszerű dolga a csapatoknak… (Fotó: AFP)
A spanyol labdarúgó La Liga vezetősége eljárást indított annak érdekében, hogy kiderüljön, miért volt játékra szinte alkalmatlan állapotban a Real Valladolid pályája a bajnoki címvédő FC Barcelona elleni szombat éjszakai mérkőzésen.

 

A José Zorrilla Stadionban kedden fektették le a gyepszőnyeget, amelyről már a meccs előtti bemelegítés során kiderült, hogy túl laza, s felülete töredezett.

A találkozó során szinte minden egyes megmozdulásnál kifordult egy-egy gyeptégla a talajból, s a meccs előrehaladtával folyamatosan romlott a pálya állapota, így nehéz volt rajta passzolni.

„Siralmas volt a pálya” – összegezte véleményét Gerard Piqué, a katalánok védője, aki annak a reményének adott hangot, hogy az illetékesek megteszik a szükséges lépéseket, hogy többé ilyen ne fordulhasson elő a spanyol bajnokságban.

A La Liga vasárnapi közleményében azt írta, hogy megkezdték az eset felderítését, s a cél, hogy kiderüljön, kit terhel a felelősség a problémáért.

A szombati mérkőzést az FC Barcelona nyerte 1–0-ra.

Legfrissebb hírek

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
12 órája

Az Atlético Madrid tartja jó formáját; kétgólos Villarreal-siker

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 22:57

Három vereség után nyert újra a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 18:17

Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid megint megnyerte az el Clásicót

Kosárlabda
2025.11.07. 23:26

Hiába törte meg a jeget a korábbi Real Madrid-center Elchében, Oyarzabal büntetője pontot ért a Real Sociedadnak

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 23:03

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22
Ezek is érdekelhetik