La Liga: bundagyanú miatt lemaradhat az élvonalról az első feljutó

Vágólapra másolva!
2018.05.30. 09:10
A hétvégi, Huesca–Gimnastic Tarragona spanyol másodosztályú bajnokit megelőző másfél órában gyanúsan sok online fogadás érkezett Ukrajnából és Kínából, így több fogadóiroda levette kínálatából a találkozót. A spanyol hatóságok nyomozást indítottak.

Mint ismert, a Segunda Divisiónból ebben a szezonban elsőként az Huesca harcolta ki a feljutást – ráadásul 58 éves fennállása során először. Őt a Rayo Vallecano követte, amely egy fordulóval a bajnokság vége előtt vezeti a tabellát.

Az El Confidencial úgy értesült, a vasárnapi Huesca–Gimnastic (0–1) mérkőzésre gyanúsan sok fogadást kötöttek a kezdés előtti másfél órában, főleg ukrán és kínai felhasználók. A liga nyomozást indított az ügyben, s ha beigazolódik a bundázás gyanúja, pontlevonással sújthatja az érintett klubokat.

A szabályzat szerint hat pontot is levonhatnak a csapatoktól, a találkozó végeredményét pedig törölhetik, s nem zárható ki, hogy a mérkőzést újrajátsszák. Utóbbira akkor kerülhet sor, ha csak az egyik fél követett el szabálysértést.

Az utolsó fordulóban az Huesca a rájátszásért harcoló Real Oviedo vendége lesz. Ha a Gimnastictól levonnak hat pontot, illetve törlik a meccs eredményét (azaz további három pontot veszít) és nem lesz újrajátszás, akkor biztosan kiesik a másodosztályból.

A SEGUNDA DIVISIÓN ÉLMEZŐNYE EGY FORDULÓVAL A BAJNOKSÁG VÉGE ELŐTT:
1. Rayo Vallecano 76 pont
2. Huesca 75

3. Sporting Gijón 71
4. Real Zaragoza 68
5. Cádiz 64
6. Real Valladolid 64
7. Osasuna 64
8. Numancia 62
9. Real Oviedo 62
Az első két helyezett automatikusan feljut a La Ligába, a 3., a 4., az 5. és a 6. helyen végző csapatok közül rájátszás után további egy feljut az élvonalba. elsőként az Huesca harcolta ki a feljutást – ráadásul 58 éves fennállása során először. Őt a Rayo Vallecano követte, amely egy fordulóval a bajnokság vége előtt vezeti a tabellát.

Az El Confidencial úgy értesült, a vasárnapi Huesca–Gimnastic (0–1) mérkőzésre gyanúsan sok fogadást kötöttek a kezdés előtti másfél órában, főleg ukrán és kínai felhasználók. A liga nyomozást indított az ügyben, s ha beigazolódik a bundázás gyanúja, pontlevonással sújthatja az érintett klubokat.

A szabályzat szerint hat pontot is levonhatnak a csapatoktól, a találkozó végeredményét pedig törölhetik, s nem zárható ki, hogy a mérkőzést újrajátsszák. Utóbbira akkor kerülhet sor, ha csak az egyik fél követett el szabálysértést.

Az utolsó fordulóban az Huesca a rájátszásért harcoló Real Oviedo vendége lesz. Ha a Gimnastictól levonnak hat pontot, illetve törlik a meccs eredményét (azaz további három pontot veszít) és nem lesz újrajátszás, akkor biztosan kiesik a másodosztályból.

A SEGUNDA DIVISIÓN ÉLMEZŐNYE EGY FORDULÓVAL A BAJNOKSÁG VÉGE ELŐTT:
1. Rayo Vallecano 76 pont
2. Huesca 75

3. Sporting Gijón 71
4. Real Zaragoza 68
5. Cádiz 64
6. Real Valladolid 64
7. Osasuna 64
8. Numancia 62
9. Real Oviedo 62
Az első két helyezett automatikusan feljut a La Ligába, a 3., a 4., az 5. és a 6. helyen végző csapatok közül rájátszás után további egy feljut az élvonalba.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
15 órája

Továbbra is hatalmas tartozások terhelik az FC Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2025.10.22. 11:55

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 22:43

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53

Alaba megsérült, Carvajal és Alexander-Arnold közel a visszatéréshez a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 17:54

„Érdekes, hogy pont most történt” – Laporta Flick kiállításáról

Spanyol labdarúgás
2025.10.20. 12:48

„Ezért gyűlöl téged mindenki” – ismét Vinícius volt a figyelem középpontjában a Real Madrid bajnokiján

Spanyol labdarúgás
2025.10.20. 09:09

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 22:58
Ezek is érdekelhetik