La Liga: bemutatták a kínaiak a 74 millióba kerülő csatárt

Vágólapra másolva!
2018.03.01. 13:46
null
A Peking Kuoan bemutatta Cédric Bakambut (Fotó: AFP)
A Peking Kuoan labdarúgóklub hivatalosan bejelentette, hogy szerződtette Cédric Bakambut a spanyol élvonalbeli Villarrealtól.

 

A Kongói DK-beli csatár 2015-ben 7.5 millió euróért igazolt a Villarrealhoz (2.3 milliárd forintért), amely most a szerződésében szereplő kivásárlási árat, 40 millió eurót (12.5 milliárd forintot) kap a pekingiektől, azaz több mint ötszörös áron ad túl rajta – a kínaiaknak egyébként további 34 milliót kell kifizetniük a külföldi játékosok leigazolása miatt nemrég bevezetett kínai adózási rendszer értelmében, így a teljes összeg mintegy 74 millió euróra rúg.

A 26 esztendős Cédric Bakambu lett ezzel minden idők legdrágább afrikai futballistája, s nem mellesleg évi 18 milliót keres majd új csapatában. Az igencsak kecsegtető kínai körülmények miatt Bakambu állítólag több Premier League-együttes megkeresését is elutasította.

„Nem volt könnyű a döntés számomra” – hangsúlyozta Bakambu, aki az elmúlt hetekben már új csapattársaival, köztük a Las Palmastól igazolt spanyol szélsővel, a szintén csütörtökön bemutatott Jonathan Vierával tréningezett.

A Villarreal jelenleg hatodik a La Ligában, az Európa-ligában a 32 között a francia Olympique Lyon búcsúztatta. A kínai bajnokság pénteken rajtol.

Legfrissebb hírek

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
7 órája

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
2025.07.11. 15:35
Ezek is érdekelhetik