La Liga: spanyol válogatott kapust igazol a Real Madrid – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2017.12.10. 12:02
null
Arrizabalaga lehet a Real Madrid új kapusa (Fotó: AFP)
Spanyol lapértesülés szerint válogatott kapussal erősít a Real Madrid labdarúgócsapata, amely az utóbbi időben intenzíven kereste a megoldást Kiko Casilla, illetve Keylor Navas helyére.

 

 

A spanyol Diario Gol információja szerint a klub ugyan hosszasan tárgyalt a Manchester Uniteddel David de Geáról, végül szerződtette Kepa Arrizabalagát, az Athletic Bilbao egyszeres válogatott kapusát. A portál szerint a hírt a csapatkapitány, Sergio Ramos már szét is kürtölte csapattársai között, az ügylet a januári átigazolási időszakban válik hivatalossá.

A 23 éves játékos a 2017–2018-as idényben csupán a bajnokságban védett, az Európa-liga tíz mérkőzésén Iago Herrerín jutott szóhoz. Ez jó hír a madridiak számára, hiszen így Arrizabalaga bevethető lenne a Bajnokok Ligájában is

A portál szerint Florentino Pérez elnök Keylor Navastól és Kiko Casillától is megszabadulna, a helyükre még mindig érkezhetne Thibaut Courtois vagy David de Gea, illetve a Mirror úgy tudja, a madridiak még figyelik a Tottenham kapusát, Hugo Llorist is.

Az üzletbe elképzelhető, hogy Gareth Bale is beszállna, ugyancsak a Diario Gol írta azt, hogy a Spurs élénken érdeklődik egykori szélsője iránt, és a Real a nyáron hajlandó is lenne eladni a folyamatos sérülésekkel bajlódó walesi klasszisát.

Legfrissebb hírek

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
8 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
18 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Megállapodás a Fradi légiósáról, aki a török élvonalba tart – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 09:40

A Lyon felbontotta Matics szerződését, a Villa ajánlatot tett Asensióért – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.14. 20:27

„Álomban élek” – bemutatta argentin szerzeményét a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.08.14. 14:08
Ezek is érdekelhetik