Spanyolország: „A Real három meccsen annyi pirosat kap, mint a Barca két év alatt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.11. 22:47
null
Cristiano Ronaldót a Szuperkupában állították ki (Fotó: AFP)
A Real Madridnál egyre nő a játékvezetőkkel kapcsolatos frusztráltság, a királyi gárda korábbi védője, Álvaro Arbeloa szerint van is ok az elégedetlenségre.

 

Cristiano Ronaldót a spanyol Szuperkupában állították ki, míg a bajnokságban Sergio Ramos és Marcelo mehetett néhány pillanattal társai előtt zuhanyozni.

„Az elnök úr nagyon jól beszélt a minap, amikor azt mondta, hogy a játékvezetőknek nagyot kell javulniuk, és a szurkolók is egyetértenének vele” – mondta Arbeloa Florentino Pérez szavaira reagálva.

„Ugyanakkor fáj és rossz látni, hogy három meccsen a Real ugyanannyi pirosat kapott, mint a Barcelona két év alatt. Az adatok és a számok ott vannak, és magukért beszélnek” – tette hozzá a korábbi védő.

A Cristiano Ronaldót nélkülöző címvédő nem rajtolt fényesen a bajnokságban, az első három fordulóban csupán öt pontot szerzett – de Arbeloa nem aggódik.

„Az előző idényben a csapat sorozatban négyszer ikszelt, ami rendkívül sok. A gárda tudja, hogy ez nem folytatódhat így, viszont már átment korábban ilyen szakaszon, és most is előre fog lépni. Természetesen a győzelmi esélyek nőnek, amikor Cristiano a csapatban van. A jelenlegi Real Madridnál ugyanakkor nincs probléma a támadóarzenállal: ott van Gareth Bale, Marco Asensio, Isco és a többiek, számos srác van, aki elő tud lépni, és képes gólt szerezni” – vélekedett a Liverpoolt is megjáró futballista.

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 3 3 9–0 +9 9
2. Real Sociedad 3 3 10–4 +6 9
3. Sevilla 3 2 1 5–1 +4 7
4. Athletic Bilbao 3 2 1 3–0 +3 7
5. Leganés 3 2 1 3–2 +1 6
6. Atlético Madrid 3 1 2 7–3 +4 5
7. Real Madrid 3 1 2 6–3 +3 5
8. Levante 3 1 2 4–3 +1 5
9. Valencia 3 1 2 3–2 +1 5
10. Getafe 3 1 1 1 2–2 0 4
11. Girona 3 1 1 1 3–4 –1 4
12. Celta Vigo 3 1 2 4–5 –1 3
13. Villarreal 3 1 2 3–5 –2 3
14. Las Palmas 3 1 2 4–7 –3 3
15. Betis 3 1 2 3–6 –3 3
16. Eibar 3 1 2 1–4 –3 3
17. Deportivo La Coruna 3 1 2 4–9 –5 1
18. Espanyol 3 1 2 1–7 –6 1
19. Málaga 3 3 1–5 –4 0
20. Alavés 3 3 0–4 –4 0

 

Legfrissebb hírek

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
1 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
20 órája

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
23 órája

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:27

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01
Ezek is érdekelhetik