Real Madrid: „Az évszázad üzletét kötötték vele”

Vágólapra másolva!
2017.09.13. 16:27
null
Toni Kroos alapembere Zinédine Zidane-nak (Fotó: AFP)
A Real Madridban futballozó Toni Kroos ügynöke szerint a spanyol klub az évszázad üzletét kötötte meg azzal, hogy 2014-ben szerződtette védencét a Bayern Münchentől.

 

A német világbajnok középpályás három évvel ezelőtt, „mindössze” 25 millió euróért került a spanyol klubhoz, amelynek gyorsan alapemberévé vált, azóta több mint 150 tétmérkőzésen lépett pályára.

„Ha megnézzük a mai árakat, és visszaemlékszünk arra, hogy Toni huszonötmillió euróért cserébe váltott klubot, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Real az évszázad üzletét kötötte vele. A vezetőség még mindig boldog, hogy egy ilyen klasszist szerzett meg – ezt a BL-döntő után is mondták. Csak összehasonlításképpen, James Rodríguez ugyanabban az évben nyolcvanmillió euróért került a Madridhoz” – mondta Volker Struth a Bildnek.

A német játékosügynök a Barcelonához szerződő Ousmane Dembélé klubváltását sem hagyta szó nélkül.

„A Dembéléhez hasonló játékosok miatt rossz a hírnevünk. Idegesít, hogy az emberek azt mondják, az ügynöke tanácsára hagyta ki az edzéseket a Dortmundnál. Még hogy az ügynöke! Ha az én egyik képviseltem tenné ezt, azonnal elválnának az útjaink! Már így is elég hazugságot és hülyeséget írnak, vagy éppen mondanak a labdarúgásban, azt kívánom, bárcsak átláthatóbb lenne az egész” – tette hozzá Struth.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
12 órája

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17
Ezek is érdekelhetik