Barcelona: „Hogy miért távoztam? Túl jók voltak a bulik!”

Vágólapra másolva!
2017.07.22. 10:16
null
Romário tudja, egy jó bulira nem lehet nemet mondani (Fotó: AFP)
Romário, korábbi brazil futballfenomén egy televíziós műsorban árulta el, annak idején miért döntött úgy, hogy a világ egyik legjobbjaként elhagyja a spanyol gigász Barcelonát és igazolt vissza hazájába.

 

Romário 1993-ban szerződött a PSV Eindhoventől a Barcelonához, mellyel bajnokságot és spanyol Szuperkupát nyert, és egy Bajnokok Ligája-döntőt is játszott, igaz, a fináléban a Milan 4–0-ra lemosta a gránátvörös-kékeket.

A brazil támadó karrierje csúcspontján, épp, mikor a világ egyik legjobbjának – ha nem a legjobbjának – tartották, 1995 januárjában azonban azonban váratlanul úgy döntött, hogy otthagyja a Barcelonát, és nem egy másik európai élcsapathoz távozott, hanem hazaigazolt hazájába a Flamengóhoz!

A roppant balhés Romárióval kapcsolatban az a hír járta, összerúgta a port Johan Cruyff-fal, a katalánok akkori vezetőedzőjével, ám a brazil fenomén most egy televíziós műsorban egy másik, jóval egyszerűbb indokot említett meg meglepő távozása kapcsán.

„Brazíliában túlságosan jók voltak a bulik, boldog voltam. A Barcelona rengeteg pénzt ajánlott fel, hogy maradjak, de az akkori döntésem nem bánom. Egyedül azt hiányolom, hogy nem választottak meg többször is az Év legjobb játékosának, de ez normális.”

Romário tudja, egy jó bulira nem lehet nemet mondani (Fotó: globo.com)
Romário tudja, egy jó bulira nem lehet nemet mondani (Fotó: globo.com)

Romário 1993-ban a második helyen végzett a FIFA Év játékosa-szavazásán, egy esztendővel később, 1994-ben viszont megnyerte.

 

Legfrissebb hírek

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
13 órája

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
16 órája

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 22:43

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53
Ezek is érdekelhetik