Barca: Messi 2006-ban eligazolhatott volna – ebbe a csapatba!

Vágólapra másolva!
2017.06.17. 11:09
Joan Laporta, az FC Barcelona labdarúgócsapatának korábbi elnöke a Guardiannek adott interjújában arról is beszélt, hogy 2006-ban eladhatták volna Lionel Messit.

„2006-ban ajánlatot tett érte az Inter. Arra készültek az olaszok, hogy kifizetik a százötvenmillió eurós kivásárlási árát. Később egyébként ezért is emeltük meg azt kétszázötven millióra… Jó kapcsolatot ápoltam az édesapjával. Azt mondtam neki, hogy nem adom el Messit, aki itt lesz boldog, és itt fog trófeákat nyerni. Ott csak anyagilag járt volna jól.

„A fiad a történelem legnagyobbja lehet, és a Barca ebben segít neki. Élvezni fogja” – mondtam az apjának.

Laporta azt is elárulta, hogy neki Johan Cruyff, Diego Maradona és Lionel Messi az örök kedvenc, de a fiatalabbik argentin kiemelkedik hármójuk közül is. „Messi Cruyff és Maradona együttese.”

Érdekesség: a 2006–2007-es szezon előtti nyáron Andrij Sevcsenkóért fizették a legtöbbet a piacon. Az akkor 29 éves ukránért 43 millió eurót kapott a Milan a Chelsea-től.

Az akkori rekord Zinédine Zidane nevéhez fűződik, aki 2001 nyarán 73.5 millióért lett a Real Madrid játékosa.

Lionel Messi 2004-ben kapott profi szerződést az FC Barcelonától.

Legfrissebb hírek

Az Optánál a PSG egyszer sem, az Inter csak az elődöntőbe jutás után volt favorit a BL-fináléba jutásra

Bajnokok Ligája
11 órája

Denzel Dumfries a BL-döntőben is kulcsszereplő lehet

Bajnokok Ligája
14 órája

MLS: Gazdag csapata ikszelt, Messi és Suárez duplázott – videó

Minden más foci
19 órája

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Raúl bejelentette, hogy elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 13:50

„Úgy érzem, hazatértem” – Xabi Alonso aláírta szerződését a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 13:58

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 22:59

Xabi Alonso a Real Madrid új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 12:12
Ezek is érdekelhetik