Barca: a védő a Juve ellen játszotta utolsó meccsét, távozik?

Vágólapra másolva!
2017.04.26. 10:26
Spanyol lapértesülés szerint a nyáron távozik az FC Barcelonától Jérémy Mathieu, a katalánok francia labdarúgója.

Jérémy Mathieu biztosan nem lép többet pályára a gránátvörös-kékek színeiben – írja a katalán Sport. A 33 esztendős bekk szerződése 2018. június 30-án jár le, ám a Barcelona már idén elengedi.

A lap szerint a Barca elöljárói szeretnék megfiatalítani a keretet, Mathieu pedig októberben tölti be a 34-et. Az ötszörös francia válogatott futballista távozása mellett szól az is, hogy az utóbbi időben gyenge teljesítményt nyújtott. Mathieu a Juventus elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén (0–3) és a Málaga elleni idegenbeli bajnokin (0–2) is kezdő volt, ám Luis Enrique vezetőedző mindkétszer lecserélte a szünetben.

Állítólag a torinói BL-meccs szünetében a tréner és a játékos csúnyán összeveszett. Luis Enrique élesen kritizálta a francia védőt, aki ezt nem viselte jól. Az április 11-i találkozó óta Mathieu egyszer sem szerepelt a Barcában, sőt néhány napja sérülés miatt az edzéseken sem vett részt.

A Mundo Deportivo ugyanakkor azt írja, Mathieu nem kíván távozni Barcelonából, ki szeretné tölteni a szerződését.

A 2014-ben a Valenciától mintegy 20 millió euróért megvásárolt Mathieu ebben a szezonban tizenhat tétmérkőzésen játszott a Barcában.

Sport. A 33 esztendős bekk szerződése 2018. június 30-án jár le, ám a Barcelona már idén elengedi.

A lap szerint a Barca elöljárói szeretnék megfiatalítani a keretet, Mathieu pedig októberben tölti be a 34-et. Az ötszörös francia válogatott futballista távozása mellett szól az is, hogy az utóbbi időben gyenge teljesítményt nyújtott. Mathieu a Juventus elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén (0–3) és a Málaga elleni idegenbeli bajnokin (0–2) is kezdő volt, ám Luis Enrique vezetőedző mindkétszer lecserélte a szünetben.

Állítólag a torinói BL-meccs szünetében a tréner és a játékos csúnyán összeveszett. Luis Enrique élesen kritizálta a francia védőt, aki ezt nem viselte jól. Az április 11-i találkozó óta Mathieu egyszer sem szerepelt a Barcában, sőt néhány napja sérülés miatt az edzéseken sem vett részt.

A Mundo Deportivo ugyanakkor azt írja, Mathieu nem kíván távozni Barcelonából, ki szeretné tölteni a szerződését.

A 2014-ben a Valenciától mintegy 20 millió euróért megvásárolt Mathieu ebben a szezonban tizenhat tétmérkőzésen játszott a Barcában.

Legfrissebb hírek

Sorozatban ötödször sújthat le a Real Madridra a Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

Laporta az el Clásico előtt: A Real Madrid befolyásolni akarja a bírókat

Spanyol labdarúgás
1 órája

Három tizenegyest és hat gólt hozó meccsen ikszelt a Girona; hazai pályán kapott ki a Bilbao a La Ligában

Spanyol labdarúgás
14 órája

Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:08

Mikel Oyarzabal duplázott, a Real Sociedad két vállra fektette a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 19:19

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 16:28

Kellett a váltás – Rashford élvezi az életet Barcelonában, s alig várja az El Clásicót

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 12:05
Ezek is érdekelhetik