Barca: Ronaldo elárulta, miért hagyta el a klubot egy év után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.17. 19:08
Az ESPN egyik műsorának vendége a brazil Ronaldo volt. A riporterek faggatták a barcelonai időszakáról is (Ronaldo csak egy szezonon át erősítette a katalán csapatot). Az egyik kérdező kíváncsi volt arra, hogy tulajdonképpen miért hagyta el a Barcát 1997-ben, és ment végül az Internazionaléhoz.

„Csodálatos volt az az időszak a Barcelonánál – mondta Ronaldo. – Egy év után eljöttem onnan, de ez nem az én hibám. Már megállapodtunk a szerződésem meghosszabbításáról, egy hónappal a szezon vége előtt. Azonban egy héttel később kiderült, hogy Josep Lluís Núnez elnök és stábja megbánta, hogy megszületett ez a megállapodás. Abszurdnak hitték a kontraktust, és elhatározták, hogy ha akad egy klub, amelyik kifizeti kivásárlási pénzt, akkor elengednek. Ez 29 millió dollár volt. A klubnál a mai napig folytatják ezeket a homályos üzleteket. Például ilyen volt Neymar 2013-as szerződtetése, amely miatt pénzbüntetést is kellett fizetniük. Fantasztikus lett volna folytatni a Barcelonával, mert nagyszerű klub, elbűvölő várossal.”

Részlet az interjúból

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 20:34

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
2025.05.08. 12:02

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.05.08. 11:13

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 15:26

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 13:51

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 11:52

Néhány Inter-drukker ráfizetett arra, hogy Raphinha góljánál elindult hazafelé – videó

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 11:03
Ezek is érdekelhetik