Barcelona: Iniesta és Bartomeu is kiáll Luis Enrique mellett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.20. 16:11
A Barcelona labdarúgócsapatának kapitánya, Andrés Iniesta, valamint a klub elnöke, Josep Maria Bartomeu is kiállt a vezetőedző Luis Enrique mellett.

Minderre azok után került sor, hogy a szurkolók nemtetszésüket fejezték ki Enriquével kapcsolatban, mivel az együttes a múlt keddi, idegenbeli Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőbeli mérkőzésen 4–0-ra kikapott a Paris Saint-Germaintől, majd a vasárnapi, Leganés elleni bajnokit is csak egy 90. percben szerzett tizenegyes góllal tudta megnyerni.

„Nem vesztettük el sem az önbizalmunkat, sem az edzőnkbe vetett bizalmunkat. Túl fogunk lépni a párizsi mérkőzésen, de mindannyian tudtuk, hogy nem lesz egyszerű. Emberek vagyunk, és az ilyen vereségek ránk is hatással vannak” – mondta Iniesta, aki pályafutása 400. bajnoki meccsén lépett pályára vasárnap a katalánok színeiben.

Bartomeu azzal egészítette ki a csapatkapitány szavait, hogy Enrique a 2014-es kinevezése óta a lehetséges tíz trófeából nyolcat megnyert az együttessel, és eddig a szurkolóknak sem volt panaszuk a munkájára.

„Áprilisban leülünk vele beszélgetni a jövőről, meglátjuk, akkor hogyan érez majd. Az elsődleges elképzelésünk az, hogy vele folytatjuk a munkát” – utalt az elnök arra, hogy a szakvezetőnek nyár elején lejár a szerződése.

A Barcelona 23 forduló után egypontos hátránnyal követi a listavezető, de két meccsel kevesebbet játszó Real Madridot a bajnokságban, míg a Király-kupában bejutott a döntőbe, amelyet május végén vív az Alavésszel.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17
Ezek is érdekelhetik