Király-kupa: Enzo Zidane góllal debütált a Real Madridban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.30. 20:49
A Real Madrid 6–1-re nyert a harmadosztályú Cultural Leonesa ellen a labdarúgó spanyol Király-kupában, így kettős győzelemmel, 13–2-es összesítéssel jutott a legjobb 16 közé.

Az első mérkőzésen idegenben aratott 7–1-es győzelmük után Zinédine Zidane bátran pályára küldhette a máskor kevesebb játéklehetőséget kapókat (a Casilla – Carvajal, Nacho, Pepe, Tejero – Casemiro, Asensio, Isco, James, Ödegaard – Mariano Díaz tizenegy kezdett). Ilyen futballistának számít a dominikai Mariano Díaz is, aki már az első percben megszerezte a Real Madridnak a vezetést – majd még kétszer beköszönt. A vendégek tiszta rózsaszín szerelésükkel sem tudták megzavarni a „királyi” gárdát, amely 3–1-es előnnyel vonulhatott pihenőre.

Zinedine Zidane a szünetben Isco helyére becserélte 21 éves fiát, Enzót, aki ezen a meccsen mutatkozott be a Real felnőttcsapatában, és 18 percre volt csak szüksége, hogy – első lövéséből – megszerezze első gólját. Az apja 345 percnyi játékidő után volt először eredményes a madridi csapatban.

„Magánemberként nagyon örülök a fiam teljesítményének, edzőként azonban az egész csapat tesz boldoggá, mivel nagyszerű munkát végzett ma este” – nyilatkozta a mérkőzés után Zinédine Zidane.



Zinedine Zidane a szünetben Isco helyére becserélte 21 éves fiát, Enzót, aki ezen a meccsen mutatkozott be a Real felnőttcsapatában, és 18 percre volt csak szüksége, hogy – első lövéséből – megszerezze első gólját. Az apja 345 percnyi játékidő után volt először eredményes a madridi csapatban.

„Magánemberként nagyon örülök a fiam teljesítményének, edzőként azonban az egész csapat tesz boldoggá, mivel nagyszerű munkát végzett ma este” – nyilatkozta a mérkőzés után Zinédine Zidane.

A többi párharcban még csak az első mérkőzést játszották le, de a Sevilla és a Villarreal is akkora előnyt szerzett idegenben, hogy gyakorlatilag nyolcaddöntősnek tekinthető.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
Real Madrid–Cultural Leonesa (III.) 6–1
(M. Díaz 1., 42., 87., J. Rodríguez 23., E. Zidane 63., Morgado 90. – öngól, ill. Y. González 45.)
Továbbjutott: a Real Madrid, 13–2-es összesítéssel

A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉSEK
Toledo (III.)–Villarreal 0–3
(A. Jiménez 15. – öngól, Bakambu 20., Castillejo 81.)
Formentera (IV.)–Sevilla 1–5 (G. Gómez 26., ill. Ben Yedder 1., 74. – az elsőt 11-esből, Correa 15., 29., 43.)
KÉSŐBB JÁTSZOTTÁK
Guijuelo (III.)–Atlético Madrid 0–6 (Saúl 29. – 11-esből, Vrsaljko 45., Carrasco 49., 53., Correa 57., R. Núnez 85.)
Córdoba (II.)–Málaga 2–0 (Rodri 72., B. Domínguez 83.)
Granada–Osasuna 1–0 (Toral 52.)
UCAM Murcia (II.)–Celta Vigo 0–1 (S. Gómez 42.)
22.00: Hércules (III.)–Barcelona (Tv: DIGI Sport2)

Legfrissebb hírek

Haaland ismét lecsapott, egy év után újra BL-meccset tudott nyerni vendégként a Manchester City

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 22:52

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 22:43

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53

Erling Haalandot nem lehet megállítani – vajon a Villarrealnak sikerül?

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 12:18

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 22:58

Csereembereknek köszönheti a győzelmet az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 23:01

Hiába a korai vezetés, a Mallorca tíz perc alatt lerendezte a Barca-verő Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 16:29

La Liga: figyelmeztető demonstrációra készülnek a játékosok – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.10.17. 17:23
Ezek is érdekelhetik