Barca: az új Messi? Végleg lemondhatnak a csodagyerekről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.17. 15:51
null
Alen Halilovic messze került a Barcelonától (Fotó: AFP)
Nagy reményekkel szerződtette a Barcelona 2014 nyarán az akkor 18 éves Alen Halilovicot. A katalánok most attól tartanak, hogy lassan végleg lemondhatnak a horvátok korábbi csodagyerekéről.

 

Halilovic első barcelonai idényében az Eusebio által irányított Barcelona B-ben kapott lehetőséget – egy spanyol Király-kupa-meccsen a nagyoknál is bemutatkozott csereként –, ám a család ezzel párhuzamosan külön személyi edzőt is foglalkoztatott. A speciális munka eredményeként viszont megváltozott az irányító játéka, amely egyre kevésbé volt Barca-kompatibilis.

Pedig azt megelőzően sokan a tinédzser Lionel Messihez hasonlították a stílusát. A katalánok alighanem már akkor rossz néven vették a család húzását, a nyári átigazolási időszakban aztán újabb „fekete pontot” szereztek.

Halilovic az előző idényben a Sporting Gijón kölcsönjátékosa volt, majd a több játéklehetőség reményében idén nyáron ismét a kölcsönadás volt esetében a reális lehetőség. Érdeklődött a Villarreal és a Sevilla, különösen aktív volt a Valencia, ám végül a Hamburg lett a befutó. Ráadásul a németek nem kölcsönbe vitték el, hanem végleg megvették.

A Villarreal és a Sevilla már a játékos fizetési igényeit is sokallta, a Valencia viszont nem volt hajlandó kifizetni azt a jutalékot – a vételár felét –, amit Halilovic édesapja, a korábbi bosnyák és horvát válogatott Sejad Halilovic kért. A hamburgiak viszont megegyeztek a játékossal és az édesapjával is, így 5.5 millióért megvették a fiatalt a Barcától. A gránátvörös-kék klub 10 millió eurós visszavásárlási árat foglalt bele a szerződésbe.

Halilovic pályafutásának eddigi hamburgi időszaka nem sikertörténet. A tíz forduló után a Bundesliga utolsó helyén álló, nyeretlen együttesben egyelőre epizódszerep jutott neki. A középpályás hat bajnokin kapott lehetőséget, és összesen 137 percet tölthetett a pályán. Barcelonában aligha gondolkodnak a visszavásárlásán, s alighanem végleg elvethetik azt az illúziójukat, hogy megtalálták volna az új Messit.

Az 1996-os születésű Halilovic horvát rekordok sorát tartja: ő a Dinamo Zagreb történetének legfiatalabb debütáló játékosa, a liga legfiatalabb gólszerzője, illetve a legfiatalabb horvát futballista, aki valaha BL-mérkőzésen pályára lépett. Halilovic a horvát A-válogatott történetének is a legifjabb labdarúgója, 2013-ban debütált a nemzeti csapatban

Legfrissebb hírek

Kiütéssel nyert a Hamburg a Mainz ellen

Német labdarúgás
3 órája

Alexis Sánchez is betalált, a Sevilla legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
4 órája

Real Madrid: Mbappé megsérült a Villarreal elleni bajnokin

Spanyol labdarúgás
9 órája

Gulácsi Péter: Egyértelmű volt, hogy maradni akarok

Német labdarúgás
12 órája

Vinícius Júnior tizenegyeséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid győzelme után

Spanyol labdarúgás
15 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
23 órája

Az Athletic Bilbao megtörte rossz sorozatát; már nem nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 20:45

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
Tegnap, 20:30
Ezek is érdekelhetik