Szerbia: a FIFA döntött Krkic válogatottbeli szerepléséről

Vágólapra másolva!
2016.09.22. 11:01
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nem adta meg a különengedélyt Bojan Krkicnek, a Stoke City spanyol futballistájának, hogy a szerb válogatottban játszhasson.

A 26 éves Krkic édesapja szerb, édesanyja spanyol, az FC Barcelonában nevelkedett, majd a katalán klub történetének legfiatalabb játékosaként debütált a felnőtt csapatban. Óriási jövőt jósoltak neki, a korosztályos válogatottak után nem is volt meglepő, hogy a szerbbel szemben a spanyolokat választotta, s 2008-ban 18 évesen és 13 naposan be is mutatkozott Vicente del Bosque együttesében.

Szerdai sajtóhírek szerint azonban Krkic szívesen szerepelt volna a szerb nemzeti csapatban.

Mivel az örmények elleni vb-selejtezőn, a 65. percben becserélve pályára lépett a spanyol felnőtt válogatottban – amelyben ez volt az egyetlen szereplése –, a FIFA csütörtökön elutasította a szerb szövetség kérését, hangsúlyozva: a szabályzat egyértelműen kimondja, hogy ha valaki már játszott egy válogatottban, más ország színeit nem képviselheti.

Krkic pályafutása később megakadt, a Barcelonában nem tudott magának állandó helyet kiharcolni, így 2011-ben távozott a klubtól, megjárta az AS Romát és az Ajaxot, 2014 óta pedig a Stoke Cityt erősíti.

Legfrissebb hírek

Anglia a világbajnoki szereplés kapujába ért Szerbia kiütésével

Foci vb 2026
2 perce

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Vb 2026: akár kétmillió forintba is kerülhet egy jegy a döntőre

Foci vb 2026
2025.09.04. 10:14

Férfi kosár Eb: a törökök nagy csatában legyőzték Jokicsékat, ők maradtak hibátlanok, no meg a németek

Kosárlabda
2025.09.03. 22:10

A nyolcaddöntőben búcsúztak a címvédő szerbek a női röpi vb-n

Röplabda
2025.08.29. 17:38

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.08.20. 23:16

Sztojkovics meghívta a szerb válogatottba a Partizan félig magyar tehetségét

Minden más foci
2025.08.19. 12:38

Kis lépés a világfutballnak, hatalmas ugrás a Marshall-szigeteknek

Minden más foci
2025.08.16. 13:04
Ezek is érdekelhetik