Barca: magyar a dobogón – a csapat történetének 50 legjobb játékosa

Vágólapra másolva!
2016.09.12. 11:12
A Daily Mail cikksorozatot közölt a Barcelona labdarúgócsapatának eddigi 50 legjobb játékosáról. Három magyar is helyet kapott a listán, sőt, Kubala László Ronaldinhót és Andrés Iniestát is megelőzve a harmadik.

„Annyira sokan akarták játszani látni az ötvenes években Kubalát, hogy a Barcelonának meg kellett építtetnie a 93 ezer néző befogadására alkalmas Camp Nout, a régi, 60 ezres Camp de les Corts helyett. 194 gólt rúgott, négy bajnokságot nyert, és tagja volt annak a csapatnak, amely 1961-ben BEK-döntőt játszott a Benficával” – írja indoklásában a Daily Mail.

Azon a bizonyos döntőn egyébként a portugál csapat vezetőedzője Guttmann Béla volt. A katalánok 3–2-re elvesztették a mérkőzést, a Barca góljain Kocsis Sándor és Czibor Zoltán osztozott.

A cikk azt is megemlíti, hogy Kubala Barca előtti élete egyáltalán nem volt veszélytelen. Orosz katonának öltözve szökött meg a kommunista Magyarországról, sőt, egy torinói légi katasztrófában majdnem életét vesztette.

Az ötvenes lista első tíz helyezettje:
1. Lionel Messi
2. Xavi Hernández
3. Kubala László
4. Ronaldinho
5. Andrés Iniesta
6. Gerard Piqué
7. Dani Alves
8. Johan Cruyff
9. José Samitier
10. Paulino Alcántara
...
33. Czibor Zoltán
34. Kocsis Sándor

Legfrissebb hírek

Lionel Messit Szaúd-Arábiába csábítják – sajtóhír

Minden más foci
19 perce

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Klub-vb: Messit dicsérte, Beckhaméket lehúzta Wenger

Klub-vb
2025.06.30. 10:31

IFFHS: Lionel Messi sohasem esett ki a csoportkörben

Klub-vb
2025.06.28. 11:39

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21

„Jönni akar, mi pedig megpróbáljuk megszerezni” – a Barcelona sportigazgatója Nico Williams átigazolásáról

Spanyol labdarúgás
2025.06.22. 16:21
Ezek is érdekelhetik