Real Madrid: Cristiano Ronaldo több bajnokit is kihagyhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.18. 12:40
null
A Real Madrid nem kockáztat, Cristiano Ronaldo több bajnokit is kihagyhat (Fotó: AFP)
Egybehangzó spanyol sajtóértesülések szerint térdsérülése miatt több La Liga-mérkőzést is kihagyhat Cristiano Ronaldo.

A Real Madrid portugál klasszisa az Európa-bajnokság döntőjében szenvedett térdsérülést, ami miatt a 25. percben le is kellett cserélni.

Néhány napja a madridi kiadású As minimum egy hónapos kihagyásról írt, annyi kiegészítéssel: ilyen jellegű sérüléssel 6-8 hetet kell kihagyni.

Az eddig is biztosnak tűnt, hogy a 31 éves Cristiano Ronaldónak ki kell hagynia csapata augusztus 9-ei, Sevilla elleni Szuperkupa-összecsapását, ám mint kiderült, a Real nagyon óvatos a játékos ügyében, semmiképpen sem szeretné megkockáztatni, hogy CR ismét megsérüljön. Ennek érdekében a portugál zseni valószínűleg kihagyja a 2016–2017-es szezon első két bajnokiját is.

A Real Madrid a La Liga első fordulójában a Real Sociedad otthonába látogat (augusztus 21.), míg a másodikban a Celta Vigót fogadja (augusztus 28.).

 

Legfrissebb hírek

Továbbra is hatalmas tartozások terhelik az FC Barcelonát

Spanyol labdarúgás
10 órája

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 22:43

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:53

Alaba megsérült, Carvajal és Alexander-Arnold közel a visszatéréshez a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:54

„Érdekes, hogy pont most történt” – Laporta Flick kiállításáról

Spanyol labdarúgás
2025.10.20. 12:48

„Ezért gyűlöl téged mindenki” – ismét Vinícius volt a figyelem középpontjában a Real Madrid bajnokiján

Spanyol labdarúgás
2025.10.20. 09:09

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 22:58

La Liga: gyenge meccsen ikszelt az Elche és a Bilbao

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 16:06
Ezek is érdekelhetik