Real: eltökéltek Pogba-ügyben, keresik a megoldást – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.18. 12:03
A spanyol AS arról számolt be, hogy a Real Madrid tárgyalásokat folytat Paul Pogba ügynökével a középpályás szerződtetéséről.

Mint azt a lap írja, Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke az előző héten személyesen is találkozott Mino Raiolával, Paul Pogba ügynökével.

A téma természetesen a Juventus játékosa volt, akit a királyi gárda vezetőedzője, Zinédine Zidane mindenképpen szeretne megszerezni. Korábban úgy tűnt, Pérez lemondott Pogba szerződtetéséről, ám ha igazak a hírek, akkor ismét napirendre került a francia válogatott játékos átigazolása.

Pérez állítólag hajlandó lenne 120 millió eurót kifizetni a 23 éves középpályásért, ám egyelőre keresi a lehetőségét, hogyan tudná előkeríteni a transzferhez szükséges összeget. Az üzletember ennek érdekében némi türelmet kért Mino Raiolától, akinek így vélhetően az lenne a „feladata”, hogy halogassa Pogba Manchester Unitedhez való szerződését, aki brit sajtóhírek szerint már a következő napokban áteshet az orvosi vizsgálatokon.

 

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17
Ezek is érdekelhetik