Barcelona: Umtiti öt évre ír alá, 60 millió euróért vihetik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.12. 14:40
null
Lehet, hogy Umtiti az Eb után már nem 25 millió euróba került volna (Fotó: fcbarcelona.com)
A Barcelona hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződteti Samuel Umtitit, a Lyon játékosát. A francia válogatott védő 25 millió euróért érkezik a katalánokhoz.

A mai bejelentés nem számít meglepetésnek, hisz már korábban tudott volt, hogy az Európa-bajnokság után Umtiti a Barcelona játékosa lesz. Most azonban konkrétumokat is közölt a katalán klub.

Umtiti tehát 25 millió euró ellenében érkezik a francia csapattól, öt évre ír alá, a szerződésében pedig 60 millió eurós kivásárlási záradék szerepel.

Umtiti csütörtök délután utazik Barcelonába, pénteken esik át az orvosi vizsgálatokon, ami után a Camp Nouban mutatják be a közönségnek.

A meze is elkészült már:

 



 

Legfrissebb hírek

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
22 órája

Neymart BL-szereplők akarják?; az Arsenalnak a csatárvásárlással, a Lipcsének az edzőkereséssel vannak gondjai

Minden más foci
2025.06.17. 22:25

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
2025.06.16. 20:01

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
2025.06.16. 13:16

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45
Ezek is érdekelhetik