Barcelona: Neymart ártatlannak mondta ki a bíróság

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.08. 20:56
Neymart, az FC Barcelona brazil labdarúgóját ártatlannak mondta ki az átigazolási ügyében a madridi legfelsőbb bíróság pénteken.

Az FC Barcelona az első verzió szerint 57 millió eurót fizetett a játékosért 2013-ban, de a vezetők később elismerték, hogy ennél sokkal több pénzről – nagyjából 100 millióról – volt szó. Ennek az összegnek a jelentős része azonban nem a Santoshoz került, a 40 százaléka például egy DIS elnevezésû brazil befektetési csoporthoz.

A DIS beadványára indult eljárás lezárásaként a madridi legfelsőbb bíróság pénteki ítélete bûncselekmény hiányában felmentette a csalás és a korrupció vádja alól Neymart, a menedzsereként tevékenykedő édesapját, valamint az FC Barcelonát.

A megállapítás csak erre a konkrét ügyre, és az ebben megfogalmazott vádakra vonatkozik, ugyanis június közepén egy másik bírósági ítélet kimondta, hogy a klub többmilliós adójárulékot nem fizetett be az ügylet után. Az FC Barcelona utólag 13.6 millió eurót, illetve 5.5 millió euró bírságot befizetett.

A klub korábbi elnöke, Sandro Rosell 2014 januárjában éppen a Neymar átigazolásával kapcsolatban kirobbant adócsalási ügy miatt mondott le, de most az ellene, valamint a Santos korábbi elnöke, Odilio Rodrigues ellen megfogalmazott vádakat is ejtették.

Neymar az elmúlt három idényben 141 mérkőzést játszott és 85 gólt szerzett a katalánok színeiben, a szerződését pedig múlt pénteken 2021-ig meghosszabbították.

Csapattársa, az argentin Lionel Messi, valamint annak édesapja – egyben menedzsere – szerdán három rendbeli adócsalás miatt egyaránt 21 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Jorge Messinek 1.5 millió, a fiának kétmillió eurós bírságot is be kell fizetnie, mert különböző tanácsadók segítségével 4.1 millió euróval megkárosították a spanyol államkasszát.

 

Legfrissebb hírek

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
11 órája

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Alaba ismét megsérült, idén már harmadszor

Klub-vb
2025.06.27. 20:54

FC Barcelona: küszöbön Frenkie de Jong hosszabbítása

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 16:17

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21
Ezek is érdekelhetik