Spanyolország: a 117. percben döntött, fináléban a Girona

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.12. 21:49
A Girona jutott másodikként a spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokság rájátszásának döntőjébe, az idegenbeli 2–1-es vereség után ugyanis otthon hosszabbítás után 3–1-re legyőzte a Córdobát.

Pedig a vendégek sokáig nem álltak rosszul, sőt az 56. percben vezetéshez jutottak Xisco Jiménez góljával. Kilenc perccel később Borja García révén jött a hazai válasz, Aday pedig a 80. percben hosszabbításra mentette a párharcot.

A ráadás elején Marius Stankevicius megkapta a második sárga lapját is, de sokáig úgy tűnt, az emberelőny ellenére nem jut döntésre a Girona. Végül a 117. percben csak összejött a harmadik gól is, Cristian Herrera találatával fináléba jutott a szezonban legkevesebb gólt kapó együttes.

SEGUNDA DIVISIÓN
RÁJÁTSZÁS AZ ÉLVONALBA JUTÁSÉRT
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Girona–Córdoba 3–1 – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Girona, 4–3-as összesítéssel

A DÖNTŐBEN
Osasuna–Girona szerda 20.00
Girona–Osasuna szombat 19.00

Legfrissebb hírek

„Érdekes, hogy pont most történt” – Laporta Flick kiállításáról

Spanyol labdarúgás
17 órája

„Ezért gyűlöl téged mindenki” – ismét Vinícius volt a figyelem középpontjában a Real Madrid bajnokiján

Spanyol labdarúgás
21 órája

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 22:58

La Liga: gyenge meccsen ikszelt az Elche és a Bilbao

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 16:06

Flick a kiállításáról: Nem támadtam a játékvezetőt...

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 12:36

Csereembereknek köszönheti a győzelmet az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 23:01

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

Hiába a korai vezetés, a Mallorca tíz perc alatt lerendezte a Barca-verő Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 16:29
Ezek is érdekelhetik