Barcelona: Bíztam az édesapámban és az ügyvédekben – Messi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.02. 19:26
Ma állt bíróság elé Lionel Messi, a Barcelona argentin válogatott futballistája, akit édesapjával, egyben menedzserével együtt azzal vádolnak, hogy 2007 és 2009 között 4.1 millió eurót nem fizetett be a spanyol államkasszába.

A nyomozást csaknem három évvel ezelőtt indították meg, a játékos végig tagadta, hogy törvénysértést követett volna el. A vád szerint Messiék a futballista személyéhez kötődő jogok értékesítéséből befolyó összegek után nem adóztak, mivel azokat Spanyolországon kívül – Uruguayban, Belize-ben, Svájcban és Nagy-Britanniában – bejegyzett cégek kezelték.

A tárgyalás mostani szakasza kedden kezdődött, de annak első két napján Messi nem vett részt – a Honduras–Argentína felkészülési meccs során elszenvedett hátsérülésére hivatkozva. A Barcelona klasszisa csütörtökön állt bíróság elé, vallomásában elárulta, hogy nem tudott semmit az állítólagos adócsalásról.

„Sohasem kérdeztem az édesapámat ezekről a dolgokról. Az igazság az – mint már korábban említettem –, hogy bíztam benne és az ügyvédekben. Nem tudtam semmit az egészről, kizárólag a futballra koncentráltam" – idézi az AS az ötszörös aranylabdás bíróságnak tett vallomását.

Jorge Horacio Messi, a futballista édesapja azóta ötmillió eurót már befizetett adóhátralék címén. Amennyiben őt és fiát bűnösnek találják a három rendbeli adócsalásban, akár két év börtönbüntetést is kaphatnak.

 

Legfrissebb hírek

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

Befér Marcus Rashford vagy csere lesz? – így állhat fel az új idényben az FC Barcelona

Minden más foci
2025.08.07. 12:32

Ötgólos Barcelona-siker Dél-Koreában

Spanyol labdarúgás
2025.08.04. 15:00

Messi megkapta a hosszabbítási ajánlatát és rögtön meg is sérült – a 11. percben le kellett cserélni

Minden más foci
2025.08.03. 10:05

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
2025.08.02. 10:05

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
2025.07.28. 20:19

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39
Ezek is érdekelhetik