Sevilla: a kupadöntő után sírva fakadt, elhagyja a klubot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.23. 14:36
A Barcelonával szemben hosszabbítás után 2–0-ra elveszített Király-kupa-döntőben lépett pályára utoljára a Sevilla mezében Éver Banega, aki minden bizonnyal az Internazionaléban folytatja pályafutását. Az andalúziai csapat vezetőedzője, Unai Emery a katalánoktól elszenvedett vereség után elárulta, az argentin játékos elsírta magát az öltözőben.

A 40-szeres argentin válogatott középpályás utolsó mérkőzése a Sevillában nem úgy sikerült, ahogyan azt eltervezte, hiszen a rendes játékidő utolsó percében kiállították a Barcelona ellen, így a hosszabbításban már nem lehetett a pályán. A katalánok a ráadásban tíz a tíz ellen kétszer is bevették Sergio Rico kapuját, és megvédték a címüket.

„Nagyszerű a kapcsolatom Banegával. Nagyon kedvelem, imádja a futballt, megkedveltette magát a szurkolókkal és mindent megmutatott a képességeiből. A meccs után elsírta magát az öltözőben, mert távozik a csapattól” – ismerte el Unai Emery.

A 27 esztendős középpályás két évet töltött el a Sevillában, amelynek játékosaként kétszer is megnyerte az Európa-ligát. Az elmúlt szezonban 45 tétmérkőzésen lépett pályára, kilenc gólt és öt gólpasszt jegyzett.

A hivatalos bejelentés egyelőre várat magára, de nyílt titok, hogy Banega az Interben folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46
Ezek is érdekelhetik