Brazília: olyan Barca–Real szappanopera jöhet, hogy ihaj

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.10. 11:10
null
Családban marad? Lucas Lima (balra) nemcsak a válogatottból ismerheti Neymart (Fotó: Reuters)
Érdekes átigazolási hír jelent meg az As honlapján: a Real Madrid két brazil tehetség iránt érdeklődik, de képben van az FC Barcelona is.

 

 

A két játékos Lucas Lima és Gabriel Barbosa, a Sao Pauló-i állami bajnokságot a múlt hétvégén megnyerő Santos futballistája. A középpályást és a csatárként hét gólt szerző Gabrielt egyaránt beválasztották a sorozat álomcsapatába, sőt, Lima lett a bajnokság legjobb játékosa.

A 25 éves Lima nyolcszor szerepelt a brazil felnőttválogatottban, míg a 19 esztendős Gabriel éppen Neymar eltiltása miatt kapott meghívót Dungától a Paraguay elleni világbajnoki selejtezőre, de pályára még nem lépett a nemzeti együttesben.

A labdarúgók ügynöke, Wagner Ribeiro elismerte, a Real Madrid megfigyelői régóta nyomon követik ügyfelei teljesítményét.

De hogy jön ide a Barcelona?

Nos, a katalán klubnak opciós elővásárlási joga van Gabrielre azóta, hogy Neymart 2013-ban megvette a Santostól. Lucas Lima pedig történetesen Neymar húgával, Raffaellával jár néhány hónapja.

Lehet bekészíteni a pattogatott kukoricát, izgalmas nyarunk lesz…

Legfrissebb hírek

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
3 órája

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 22:58

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20

Frenkie de Jong hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.10.15. 14:15

Vb-felkészülés: elszórakozták a második félidőt, kikaptak Japánban a brazilok

Minden más foci
2025.10.14. 14:40

Újra összeállhat a Messi, Suárez, Neymar trió

Minden más foci
2025.10.12. 12:17

Véget ért Marcus Rashford nyolc meccsig tartó sorozata

Foci vb 2026
2025.10.11. 11:41
Ezek is érdekelhetik