La Liga: a Barca elleni meccsen kérte meg barátnője kezét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.07. 22:31
null
A hölgy meglepődött, de igent mondott (Fotó: sport.es)
Az Eibar egyik amerikai szurkolója számára duplán emlékezetessé vált a Barcelona elleni spanyol bajnoki.

 

Bár a tény, hogy az Eibarnak van amerikai szurkolócsoportja kisebb meglepetéssel érhet fel, a pár a szünetben pályára léphetett, hogy köszöntse az együttes hazai szurkolóit.

És ha már ott voltak, a férfi gondolt egy merészet, és gyorsan meg is kérte barátnője kezét. A hölgy az Ipurúa közönségéhez hasonlóan meglepődött, de igent mondott a párjának.

Az amerikai szurkolói csoportot 2015 tavaszán hozták létre, az alapító John Sager elmondása szerint „imádják a Hamupipőke-sztorikat, és a hősöket, akiknek sikerül élniük az álmaikat”.

Az „ágyúsoknak” amúgy Spanyolországban nyolc hivatalos szurkolói csoportjuk van, a világon pedig további kettő, egy Amerikában, egy Cipruson.

Az igazi Hamupipőke-sztori viszont elmaradt, a szünetben már két góllal vezető Lionel Messiék 4–0-ra kiütötték a nyolcadik helyen álló Eibart.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik