Király-kupa: a Barcelona után a Sevilla is könnyedén nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.04. 22:32
A Sevilla 4–0-s győzelmet aratott a Celta Vigo ellen és fél lábbal már a döntőben érezheti magát a spanyol labdarúgó Király-kupában.

A Sevilla a mérkőzés elején hosszú percekre saját kapujához szegezte a Celta Vigót, de a vezetést nem sikerült megszereznie. A 27. percben Sergi Gómez lerántotta Víctor Vitolót a tizenhatoson belül, a játékvezető megállította a játékot, Gómezt sárga lappal, a Sevillát pedig tizenegyessel jutalmazta. A megítélt büntetőt Kevin Gameiro végezte el, középmagasan a kapu bal sarka felé lőtte a labdát, de a Rubén Blanco, a Celta 20 éves kapusa bravúrral védeni tudott.

Néhány perccel később a Celta előtt adódott óriási lehetőség, Sergi Gómez fejelt kapura a tizenegyespont környékéről, a labda a lécről pattant ki.

Az első félidő utolsó percében egy baloldali Éver Banega szögletet követően a Sevilla Adil Rami fejesével megszerezte a vezetés (1–0). Eddig az andalúz csapat szerezte a legtöbb gólt fejesből a spanyol Király-kupa 2015–2016-os kiírásában, szám szerint négyet – a mostaninak köszönhetően egygólos előnnyel vonulhatott félidőre.

A második félidő elején egy jobb oldali beadást követően Rami próbált kézzel újabb gólt szerezni, de a bíró látta az esetet és sárgát adott a Sevilla labdarúgójának. A 60. percben egy villámgyors kontra végén Gameiro megduplázta a Sevilla előnyét, a tizenhatos vonaláról jobb lábbal a kilépő kapus mellett a bal felső sarokba lőtt. (2–0)

Gameiro nem állt le, két perccel később 11 méterről, jobb oldalról a kapus lába között megszerezte második gólját is. (3–0). A francia támadó a mérkőzésen lőtt két góljával már 17 találatnál jár az összes versenysorozat figyelembevételével a 2015–2016-os szezonban, éppen annyinál, mint amennyit az előző idényben összesen szerzett.

Nem volt még vége: Michael Krohn-Dehli három perccel a rendes játékidő vége előtt egy remek kiugratást követően a kapus mellett a jobb sarokba lőtt, ezzel eldöntötte a mérkőzést és valószínűleg a párharcot is. (4–0)

Az utolsó percekben a Celta mindent megtett a szépítésért, de már nem tudott gólt szerezni. A Sevilla magabiztosan várhatja a jövő csütörtöki, vigói visszavágót 4–0-s előnye birtokában.

SPANYOLORSZÁG, KIRÁLY KUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Sevilla–Celta Vigo 4–0
(Rami 45., Gameiro 59., 62., Krohn-Dehli 87.)
SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Barcelona–Valencia 7–0 (Suárez 7., 12., 83., 88., Messi 29., 58., 74.)

Legfrissebb hírek

El: a Stuttgart Svájcban a Baseltől, a Forest otthon a Midtjyllandtól kapott ki

Európa-liga
2025.10.02. 23:01

La Liga: idegenben nagyon megy a Sevillának, már harmadszor nyert

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 16:10

La Liga: megtört a Bilbao vereségsorozata, mégsem örülhet igazán

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 20:59

Mikautadze első bajnoki gólja is kellett a Villarreal sikeréhez; idegenben nyert a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.09.20. 23:00

La Liga: a hosszabbításban mentette döntetlenre hazai meccsét a Celta

Spanyol labdarúgás
2025.09.14. 16:09

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

A spanyol élvonalból pótolhatja Ten Hagot a Leverkusen – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 16:20

Gólt kapott a 94. percben, így már nem százszázalékos a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 21:20
Ezek is érdekelhetik