Barcelona: Luis Enrique ezen a poszton erősítené meg keretét

Vágólapra másolva!
2016.01.12. 15:37
Az Év edzőjének megválasztott Luis Enrique a Barcelona támadószekcióját erősítené meg a téli átigazolási időszakban.

A katalánoké a világ egyik, ha nem a legjobb támadósora, az Aranylabda-választáson az ötödik trófeáját megnyerő Lionel Messi mellett Neymar (3.) és Luis Suárez (5.) is a legjobb ötbe került.

Ugyanakkor rajtuk kívül Munir és Sandro bevethető a poszton, és a Barca akadémiájáról felkerülő fiatalok egyelőre nem hozzák a remélt szintet.

„Jelenleg a legnagyobb szükségünk arra van, hogy megerősítsük a támadósort, de az egész csapatot erősíteni szeretném – mondta Luis Enrique az Espanyol elleni Király-kupa visszavágó előtt. – Nehéz télen tárgyalni, mert senki sem akarja ilyenkor elengedni a fontos játékosait. Mi azért megpróbálunk szerződtetni, egészen az utolsó napig.”

A lehetséges érkezőkkel kapcsolatban a korábbi Manchester City-szélsőt, Denis Suárezt említik a lapok, ő 17 éves korában, 2011-ben igazolt az angolokhoz, 2013-ban tért vissza Spanyolországba, a Barcelona B-hez, a 2014–2015-ös idényben jól szerepelt kölcsönben a Sevillánál, azóta pedig fontos szerepet tölt be a negyedik helyen álló Villarrealnál. A katalánoké a világ egyik, ha nem a legjobb támadósora, az Aranylabda-választáson az ötödik trófeáját megnyerő Lionel Messi mellett Neymar (3.) és Luis Suárez (5.) is a legjobb ötbe került.

Ugyanakkor rajtuk kívül Munir és Sandro bevethető a poszton, és a Barca akadémiájáról felkerülő fiatalok egyelőre nem hozzák a remélt szintet.

„Jelenleg a legnagyobb szükségünk arra van, hogy megerősítsük a támadósort, de az egész csapatot erősíteni szeretném – mondta Luis Enrique az Espanyol elleni Király-kupa visszavágó előtt. – Nehéz télen tárgyalni, mert senki sem akarja ilyenkor elengedni a fontos játékosait. Mi azért megpróbálunk szerződtetni, egészen az utolsó napig.”

A lehetséges érkezőkkel kapcsolatban a korábbi Manchester City-szélsőt, Denis Suárezt említik a lapok, ő 17 éves korában, 2011-ben igazolt az angolokhoz, 2013-ban tért vissza Spanyolországba, a Barcelona B-hez, a 2014–2015-ös idényben jól szerepelt kölcsönben a Sevillánál, azóta pedig fontos szerepet tölt be a negyedik helyen álló Villarrealnál.

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Valencia: hogyan lesz ebből feltámadás?

Spanyol labdarúgás
2025.08.29. 16:52

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41
Ezek is érdekelhetik