Barca: CR beszólt Alvesnek, aki szavak helyett így válaszolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.19. 08:27
A Barcelona jobbhátvédje, Daniel Alves és a Real Madrid háromszoros aranylabdás támadója, Cristiano Ronaldo köztudottan nem ápol jó viszonyt egymással, a két futballista hétfőn a sajtóban és az egyik közösségi oldalon üzent egymásnak. A portugál klasszis megítélése szerint Alves csak azért beszél róla, mert rajta keresztül szeretne az újságok címlapjára kerülni, erre a brazil védő a Twitteren egy fotóval válaszolt.

Spanyol sajtóhírekre hivatkozva már beszámoltunk róla, hogy CR és Alves nem üdvözölte egymást a január 11-i FIFA-gálán, a Real Madrid játékosa ugyanis rossz néven vette a brazil futballista korábbi nyilatkozatát. A Barcelona védője azt mondta, ha már CR szeret reflektorfényben lenni és a győzelmek után begyűjteni a dicséreteket, akkor a vereségeket követően a kritikákat is fogadja el. CR és Alves nem üdvözölte egymást a január 11-i FIFA-gálán, a Real Madrid játékosa ugyanis rossz néven vette a brazil futballista korábbi nyilatkozatát. A Barcelona védője azt mondta, ha már CR szeret reflektorfényben lenni és a győzelmek után begyűjteni a dicséreteket, akkor a vereségeket követően a kritikákat is fogadja el.

Alves a díjátadót követő mondandójával sem nyerte vissza Ronaldo szimpátiáját.

„Meglepett, hogy nem Neymar lett a második, megérdemelte volna. De jobb, ha csendben maradok, különben megint nekiállnak sírni...” – mondta Alves a tőle már megszokott stílusban.

Cristiano Ronaldo az ESPN-nek adott legutóbbi nyilatkozatában üzent a katalánok jobbhátvédjének.

„Senkinek sem szeretek ingyen reklámot adni. Soha nem beszélek Alvesről az interjúim során. Ha valakiről rossz véleménnyel vagyok a szakmában, akkor elmondom neki, de nem vele népszerűsítem magam a médiában. Mindenki rólam beszél, hogy az újságok címlapjára kerüljön” – panaszkodott Ronaldo.

Daniel Alves válasza nem sokat váratott magára, a 32 esztendős brazil a Twitteren az alábbi képet osztotta meg követőivel.

Daniel Alves Twitter-bejegyzése (Fotó: Twitter/Dani Alves)
Daniel Alves Twitter-bejegyzése (Fotó: Twitter/Dani Alves)

A képen – a 29 mosolygós arc mellett – azok a trófeák szerepelnek, amelyeket Alves a pályafutása során a Barcelona, a Sevilla, valamint a brazil válogatott tagjaként elhódított.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik