Barcelona: kulcsember dőlt ki, az el Clásicóról is lemaradhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.06. 13:49
Elszakadt az izom a jobb vádlijában, ezért a Villarreal elleni vasárnapi bajnokit biztosan kihagyja Ivan Rakitic, a Barcelona labdarúgócsapatának középpályása.

A horvát válogatott futballista a BATE Boriszov elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés első félidejében sérült meg, és nem is tudta folytatni a játékot.A horvát válogatott futballista a BATE Boriszov elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés első félidejében sérült meg, és nem is tudta folytatni a játékot.

Az orvosi vizsgálatokat követően kiderült, hogy Rakitic jobb vádlijában elszakadt az izom, aminek következtében a Villarreal elleni bajnoki összecsapáson biztosan nem játszhat.

A Barcelona hivatalos honlapjának közleményéből nem derül ki, hogy a nagy munkabírású középpályás mennyi ideig nem futballozhat, de egybehangzó spanyol sajtóhírek szerint többhetes kihagyás vár rá, ami azt jelenti, hogy a Real Madrid elleni november 21-i rangadóról is lemarad.

A katalánokkal kapcsolatban érdekesség, hogy ebben a szezonban eddig egyik BL-meccsüket sem úszták meg sérülés nélkül: Rómában Rafinha, a Bayer Leverkusen ellen Andrés Iniesta, Fehéroroszországban Sergi Roberto, míg ezúttal Rakitic dőlt ki hosszabb-rövidebb időre.

Legfrissebb hírek

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
3 órája

Kellett a váltás – Rashford élvezi az életet Barcelonában, s alig várja az El Clásicót

Spanyol labdarúgás
8 órája

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
20 órája

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:51

Továbbra is hatalmas tartozások terhelik az FC Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2025.10.22. 11:55

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 22:43
Ezek is érdekelhetik