El Clásico: a Real horvátja pihen előtte, a Barcáé nem

Vágólapra másolva!
2015.10.27. 10:01
November 21-én a Santiago Bernabéuban csap össze egymással a spanyol élvonalbeli bajnokságban (La Liga) jelenleg listavezető Real Madrid és az ősi rivális, címvédő FC Barcelona. A két csapat keretében összesen három horvát játékos található, közülük azonban csak egy kap pihenőt hazája válogatottjától a fontos rangadó előtt.

A horvát válogatott november 17-én felkészülési mérkőzést játszik Oroszországgal, s a szövetség honlapján megjelent keretben nem szerepel Luka Modric neve, aki Ante Cacic kapitány szerint elővigyázatosságból Madridban marad pihenni. A Real középpályása nemrég tért vissza sérüléséből, s még nincs tökéletes állapotban.

Ott van viszont a meghívottak között Ivan Rakitic, a Barcelona karmestere, aki így kénytelen mintegy nyolcezer kilométert megtenni a november 21-i el Clásico előtt.

A harmadik érintett játékos, a 21 éves Mateo Kovacic sem lesz ott Oroszországban. A Real nyáron vásárolt játékosa nem marad Madridban, az U21-es nemzeti csapattal Spanyolország ellen léphet pályára Rijekában.

Legfrissebb hírek

William Gallas: Szorgalmával a Real Madrid legendája lett Luka Modric 

Minden más foci
2025.05.30. 08:44

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában

Légiósok
2025.05.30. 08:36

Csábító változások – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 23:53

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

„Rémálom-igazolásként” kezdte, aranylabdás Real Madrid-legendaként búcsúzik – portré a távozó Luka Modricról

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 16:31

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19

Luka Modric távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 16:30
Ezek is érdekelhetik