Barca: a BL-győztes csatár nem lát esélyt a visszatérésre

Vágólapra másolva!
2015.10.16. 14:35
Nem áll szándékában visszatérni az európai labdarúgás vérkeringésébe David Villának, az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő New York City korábbi spanyol válogatott csatárának.

Az Andrea Pirlót és Frank Lampardot is soraiban tudó New York-i együttesnek már nincs esélye bejutni a rájátszásba, ami azt jelenti, hogy Villáék számára október végén befejeződik a bajnokság. A Valencia, a Barcelona és az Atlético Madrid volt csatárának azonban nincs olyan szándéka, hogy januárban ismét az öreg kontinensen futballozzon.

„Mióta kiderült, hogy lemaradunk a playoffról, mindenhonnan keresnek telefonon. A sajtóban lehetett olvasni olyan híreket, miszerint kölcsönbe visszatérek Európába, de nem hiszem, hogy a klubom számára ez a legjobb megoldás. Azt szeretnék, ha kipihenném magam. Három évre írtam alá New Yorkban, sokat várnak tőlem, szeretném meghálálni a belém vetett bizalmat. Jelenleg nem szerepel a terveim között, hogy ismét Európában játsszak” – mondta David Villa a Levante Tv-nek.

A nemzetközi sportsajtóban felröppent hírek szerint a (tapasztalt) támadót kereső Barcelona a télen szerette volna szerződtetni Villát, de úgy tűnik, le kell mondania arról, hogy ismét soraiban tudja a 33 éves csatárt, aki 2011-ben Bajnokok Ligáját nyert a csapattal.

Legfrissebb hírek

Luis Suárezt MLS-meccsekről is eltiltották

Minden más foci
Tegnap, 7:32

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Korábbi Chelsea-játékost igazolt a kolozsvári CFR

Minden más foci
2025.09.04. 08:56

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Újra megdőlt az átigazolási rekord a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.02. 13:44

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11
Ezek is érdekelhetik