Real Madrid: 10 millió eurót kap kárpótlásként De Gea?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.01. 20:05
A Real Madrid spanyol lapértesülés szerint 10 millió eurós kompenzációt ígért David de Geának abban az esetben, ha nem szerződteti a Manchester Unitedtől az átigazolási időszakban.

Mint ismert, hétfőn végül a két csapat kifutott az időből – a királyi gárda szerint a „vörös ördögök” hibájából – így a transzfer végül nem jött létre.

Az As beszámolója szerint a spanyol klub megállapodást kötött korábban David de Geával, hogy ha augusztus 31. éjfél előtt nem lesz az együttes játékosa, akkor 10 millió eurót ad a játékosnak.

Az egyelőre nem tisztázott, mi lesz a következő lépés, mivel De Gea szerződése 2016-ban jár le, és a Real Madrid feje felett lóg egy átigazolási embargó lehetősége, hasonló okok miatt, mint ami miatt a Barcelonának megtiltották új játékos regisztrációját – bár ezt az eshetőséget a fővárosi csapat tagadta.

A spanyol kapus ebben a szezonban még nem lépett pályára a „vörös ördögöknél”, miután összekülönbözött Louis van Gaallal, mivel nem volt tisztázott a játékos jövője.

A spanyol lapok szerint a Manchester Unitednek a csere során felajánlott Keylor Navas lesz a madridiak első számú kapusa a szezon során.a királyi gárda szerint a „vörös ördögök” hibájából – így a transzfer végül nem jött létre.

Az As beszámolója szerint a spanyol klub megállapodást kötött korábban David de Geával, hogy ha augusztus 31. éjfél előtt nem lesz az együttes játékosa, akkor 10 millió eurót ad a játékosnak.

Az egyelőre nem tisztázott, mi lesz a következő lépés, mivel De Gea szerződése 2016-ban jár le, és a Real Madrid feje felett lóg egy átigazolási embargó lehetősége, hasonló okok miatt, mint ami miatt a Barcelonának megtiltották új játékos regisztrációját – bár ezt az eshetőséget a fővárosi csapat tagadta.

A spanyol kapus ebben a szezonban még nem lépett pályára a „vörös ördögöknél”, miután összekülönbözött Louis van Gaallal, mivel nem volt tisztázott a játékos jövője.

A spanyol lapok szerint a Manchester Unitednek a csere során felajánlott Keylor Navas lesz a madridiak első számú kapusa a szezon során.

Legfrissebb hírek

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Ötös lista: Úton az 1000 gól felé – Cristiano Ronaldo karrierjének legjobb pillanatai

Minden más foci
2025.08.29. 13:26

Amorim a negyedosztályú ellenfél elleni kupabúcsú után: A jobb csapat győzött!

Angol labdarúgás
2025.08.28. 08:00

Milyen meccs volt ez?! A negyedosztályú Grimsby Town maratoni tizenegyespárbaj végén búcsúztatta a Manchester Unitedet!

Angol labdarúgás
2025.08.27. 23:29
Ezek is érdekelhetik