Barca: már ma pont kerülhet a Turan-ügy végére – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.06. 14:46
null
A török légiós Barcelonában nyújthat tovább (Fotó: Reuters)
Az As spanyol sportnapilap úgy értesült, hogy az FC Barcelona hétfői igazgatósági ülésén pont kerülhet Arda Turan szerződtetésére. Az Atlético Madrid török válogatott labdarúgójának érkezését napok óta kész tényként kezeli a spanyol sajtó.




Amennyiben megszületne a végső döntés, az több, függőben lévő ügyet zárhatna le. Mindenek előtt Turanét, akinek konkrét ajánlata van a Chelsea-től, de a Manchester United látószögében is ott szerepel. A Barcelonánál pedig Paul Pogba érkezése válhatna valószínűtlenebbé, lévén közel azonos poszton szerepelnek. Bár volt olyan sajtóhír is, amely mindkét játékos katalóniai szerződtetését megelőlegezte.

Luis Enrique vezetőedző is próbál minél nagyobb nyomást gyakorolni a török középpályás gyors szerződtetésére, ezzel már a felkészülés előtt teljesülne a tréner két leghőbb kívánsága. Az elsőt, Aleix Vidal szerződtetését már korábban bejelentette a Barcelona. (Az érvényben lévő FIFA-eltiltás miatt a nyári szerzemények fél évig nem játszhatnak a csapatban.)

A jelenlegi elnök, Josep Maria Bartomeu számára – aki ellen a Neymar-ügy miatt vádat emeltek, és július 18-ra kiírta a rendkívüli elnökválasztást – jó pont lenne a szavazásra jogosultak előtt egy olyan sztárigazolás bejelentésre, mint Arda Turan. (Bartomeu mellett további négy elnökjelölt maradt versenyben.) Mégsem egy hirtelen ötlettől vezérelt kampányfogásról van szó: sajtóhírek szerint a klubvezér a vezetőedző társaságában májusban már személyesen is egyeztetett a török kiszemelttel. Turan szerződése 2017 nyaráig érvényes az Atléticónál, a hírek szerint 34 millió eurót fizethetnek érte a katalánok a madridiaknak.

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30
Ezek is érdekelhetik