La Liga: a Las Palmas tett egy lépést a feljutás felé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.10. 22:11
A spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban a feljutásért folyó osztályozó elődöntőjének első mérkőzésén a Valladolid hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Las Palmasszal. A hazaiak kilenc emberrel fejezték be a meccset.

A vendégek a bajnokság második legeredményesebb játékosa, az egy évig a Barcelona B-t erősítő Sergio Araujo góljával már a kilencedik percben megszerezték a vezetést, a La Ligától tavaly búcsúzó Valladolid azonban a Villarrealtól kölcsönvett Hernán Pérez találatával még az első félidőben egyenlített.

Az utolsó tizenöt percben a lila-fehérek Javi Chica és David Timor kiállítása után kilenc főre fogyatkoztak, így az első osztályban legutóbb a 2001–2002-es idényben szereplő Las Palmas nemcsak a jó eredmény miatt bizakodhat a visszavágó előtt, hanem azért is, mert a Valladolid két alapemberét is nélkülözni kényszerül a szombati találkozón.

A másik ágon a Girona és a Zaragoza csap össze.

SPANYOLORSZÁG, RÁJÁTSZÁS A FELJUTÁSÉRT
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Valladolid–Las Palmas 1–1

Legfrissebb hírek

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
12 órája

A Rayo vendégeként botlott a Real Madrid, de marad az élen

Spanyol labdarúgás
14 órája

Az Atlético Madrid tartja jó formáját; kétgólos Villarreal-siker

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 22:57

Három vereség után nyert újra a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 18:17

Hiába törte meg a jeget a korábbi Real Madrid-center Elchében, Oyarzabal büntetője pontot ért a Real Sociedadnak

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 23:03

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28

Kitelt Vinícius ideje Madridban – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.11.06. 10:17

Nem született gól Oviedóban, maradtak a „gótok” a kiesőzónában

Spanyol labdarúgás
2025.11.03. 23:03
Ezek is érdekelhetik