Real: CR7 két kézzel szórta a lelátóra a boldogságot - videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.24. 16:32
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid szupersztárja nemcsak triplájával, hanem nagylelkűségével is emlékezetessé tette utolsó spanyol bajnoki mérkőzését a 2014–2015-ös szezonban, amelyet 48 találattal zárt.

A háromszoros aranylabdás portugál (akit a szombaton debütáló Martin Ödeegaard váltott) lecserélését követően először egy tréningfelsőt nyújtott át az ő nevét kiabáló szurkolók egyikének, majd az átadást kiváltó hatást látva (és hallva) hozott még párat a kispadtól, majd azokat is szétosztotta a szerencsés drukkerek között. a szombaton debütáló Martin Ödeegaard váltott) lecserélését követően először egy tréningfelsőt nyújtott át az ő nevét kiabáló szurkolók egyikének, majd az átadást kiváltó hatást látva (és hallva) hozott még párat a kispadtól, majd azokat is szétosztotta a szerencsés drukkerek között.

Legfrissebb hírek

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

„Megmutattad, hogy igenis az álmok valóra válhatnak” – a kapus nővére nem hitte el, hogy Tóth Balázs egyszer majd Cristiano Ronaldo ellen véd

Magyar válogatott
2025.10.15. 17:13

Szoboszlai elárulta, megtörtént-e a mezcsere Ronaldóval

Magyar válogatott
2025.10.15. 07:52

C. Ronaldo a magyarnál csak egy válogatottnak lőtt több gólt a világon

Magyar válogatott
2025.10.14. 12:44

A CR7-hotel Lisszabonban, ami egy múzeummal is felér

Magyar válogatott
2025.10.13. 17:29

A portugálok a napokban kivívhatják a vb-részvételt, de Cristiano Ronaldo és a Benfica még a meccsnél is fontosabb

Foci vb 2026
2025.10.11. 09:30

Cristiano Ronaldo lett az első dollármilliárdos futballista a világon

Foci vb 2026
2025.10.08. 13:14

Cristiano Ronaldo fejesével duplázta meg előnyét az Al-Naszr Benzemáék ellen

Minden más foci
2025.09.26. 21:26
Ezek is érdekelhetik