Atlético Madrid: száz százalék, Koke nem megy a Barcához

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.15. 17:51
Koke megerősítette, „száz százalék”, hogy az Atlético Madridnál marad a következő idényben is.

A 23 éves játékost előszeretettel boronálták össze a Barcelonával, miután Xavi Hernández várhatóan Katarban folytatja a pályafutását.

A katalánok a hétvégén a címvédő „matracosok” otthonában lépnek pályára, és egy győzelemmel a Real Madrid mérkőzésének eredményétől függetlenül bajnoki aranyat ünnepelhetnének. Koke reméli, ez nem jön össze.

„Remélem, a Barcelonát nem a mi otthonunkban koronázzák meg. Meg kell szereznünk a harmadik helyet, így nincs olyan opció, hogy segítünk-e a Barcának a Reallal szemben. Mind tudjuk, hogy Messi a világ legjobbja, de a pályán két csapat lesz, és mind a tizenegy kezdő játékosuk nagyszerű. Egy játékos egyedül nem megy semmire” – mondta a hétvégi összecsapásról a 23 éves játékos, aki kitért a barcelonai pletykákra is.

„Eldöntöttem, száz százalék, hogy a következő szezonban is itt futballozom. Ha harmadikként zárjuk a bajnokságot, akkor kilencest adok az idényünkre” – tette hozzá.

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
37. FORDULÓ, VASÁRNAP
19.00: Villarreal–Málaga
19.00: Elche–Athletic Bilbao
19.00: Deportivo La Coruna–Levante
19.00: Atlético Madrid–Barcelona
19.00: Real Sociedad–Granada
19.00: Córdoba–Rayo Vallecano
19.00: Getafe–Eibar
19.00: Espanyol–Real Madrid
19.00: Valencia–Celta Vigo
19.00: Sevilla–Almería

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Barcelona 36 29 3 4 107–19 +88 90
2. Real Madrid 36 28 2 6 107–34 +73 86
3. Atlético Madrid 36 23 8 5 67–28 +39 77
4. Valencia 36 21 10 5 66–29 +37 73
5. Sevilla 36 21 7 8 66–42 +24 70
6. Villarreal 36 15 12 9 46–32 +14 57
7. Málaga 36 14 8 14 39–43 –4 50
8. Espanyol 36 13 10 13 44–44 0 49
9. Athletic Bilbao 36 13 10 13 35–39 –4 49
10. Celta Vigo 36 12 11 13 43–41 +2 47
11. Rayo Vallecano 36 14 4 18 42–63 –21 46
12. Real Sociedad 36 10 13 13 40–46 –6 43
13. Elche 36 11 7 18 33–59 –26 40
14. Getafe 36 10 6 20 29–56 –27 36
15. Levante 36 9 9 18 34–65 –31 36
16. Almería 36 8 8 20 32–59 –27 32
17. Eibar 36 8 7 21 30–54 –24 31
18. Deportivo La Coruna 36 6 13 17 31–58 –27 31
19. Granada 36 6 13 17 26–64 –38 31
20. Córdoba 36 3 11 22 21–63 –42 20
Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

Befér Marcus Rashford vagy csere lesz? – így állhat fel az új idényben az FC Barcelona

Minden más foci
2025.08.07. 12:32
Ezek is érdekelhetik