Real: „Ödegaard hibázott, a legjobbal dolgozhatott volna”

Vágólapra másolva!
2015.01.23. 19:03
null
Ödegaard hibázott? A Bayern trénere szerint igen (Fotó: Reuters)
Mint ismert, a norvég labdarúgás legnagyobb reménységének tartott, mindössze 16 esztendős Martin Ödegaard a Real Madridot választotta, amelynél már be is mutatták az új érkezőt. Első sajtótájékoztatóján a fiatal támadó elmondta, úgy érzi, jól döntött, amikor a blancókat választotta – ezzel azonban nem mindenki ért egyet.

„Több lehetőségem is volt, minden opciót átgondoltunk édesapámmal, és végül a Real Madrid mellett döntöttem, mivel Madridban minden megvan ahhoz, hogy a csúcsra érjek. Ennél jobb helyre nem kerülhettem volna” – mondta első sajtótájékoztatóján Ödegaard.

Nem ért egyet azonban a szupertehetséggel Hermann Gerland, a Bayern München másodedzője.

„Ödegaard hibázott, erre ő is rájön hamarosan. Beszéltem vele pár héttel ezelőtt, és részletesen elmagyaráztam neki, ha fejlődni akar, a világ legjobb edzőjével kell dolgoznia, márpedig Pep Guardiola személyében Münchenben található a legkiválóbb tréner" – mondta a bajorok legutóbbi sajtóeseményén Gerland.

Amint arról beszámoltunk, Ödegaard a Real Madrid Castillában, a spanyol harmadosztályban Zinedine Zidane segítségével illeszkedhet be a madridi életbe.

Legfrissebb hírek

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Arteta szerint még hetekig eltarthat Ödegaard felépülése

Angol labdarúgás
2025.10.17. 18:21

Kane Haalandnál és Cristiano Ronaldónál is kevesebb tétmérkőzés alatt jutott el száz gólig

Képes Sport
2025.10.11. 14:13

Ödegaard megsérült, kihagyja a válogatott meccseket

Angol labdarúgás
2025.10.05. 20:00

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.04. 20:30

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27
Ezek is érdekelhetik