Barcelona: a legenda távozik - Puyol is megy Zubizarretával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.05. 17:52
Carles Puyol, a Barcelona labdarúgóinak korábbi csapatkapitánya, aki az elmúlt időszakban Andoni Zubizarreta alatt dolgozott, a sportigazgató távozásának bejelentése után közölte, hogy szintén elhagyja a klubot.

Az elmúlt szezon végén visszavonult Puyol a nyarat követően a klubvezetésben kapott pozíciót, Zubizarreta menesztését követően pedig a Facebook-oldalán jelentette be, hogy kilép a gránátvörös-kékek alkalmazásából.

„Ez a három és fél hónap lehetőséget adott nekem, hogy belelássak a klub egy másik felébe. Sokat tanultam. Hálás vagyok ezért, ám most szeretnék más tapasztalatokat is szerezni, más nézőpontból, máshol” – indokolta a döntést Puyol.

„Emberileg és szakmailag is szeretnék fejlődni, hogy a jövőben visszatérhessek az otthonomba, és visszaadjak abból, amit az itt töltött felejthetetlen évek során kaptam” – olvasható a nyilatkozatban.

„Kiemelkedően hálás vagyok a klub alkalmazottainak, az igazgatóknak, az elnöknek és a sportvezetői részlegnek, hogy bíztak bennem, és segítettek az átmenetben, ami nem volt könnyű. De természetesen mindenekelőtt a szurkolóknak jár a hála. Ha játékosként közel éreztelek titeket magamhoz, a visszavonulásom óta még inkább így van. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen sok szeretettel találkoztam, ezért csak köszönetet tudok mondani, mindig a szívemben hordozlak benneteket!”

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

Spanyol labdarúgás
22 órája

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 19:19

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 16:28

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 22:43

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39
Ezek is érdekelhetik